Corovode, Osumi-kanyon
Energiával feltöltődve vágtunk neki a következő szakasznak. Innen északra légvonalban 40 km Corovode, de ezúttal inkább a kerülő utat választottam Fier és Berat érintésével, a Tony által javasolt, barátja által üzemeltetett kempingbe. Skrapar a vidék neve, a célunk Corovode városa volt. Tony elmondása szerint a kemping 15 méterre van egy 150 mély kanyontól. Igazat mondott. Bár sötétedés után értünk Corovode-ba és a helyi rendőröknek fogalma sem volt, hol a kemping, egy srác alkalmi vezetőként odakalauzolt a városon kívüli szálláshelyre. Itt 4 albán fickóra találtunk, akik kicsit meglepődtek az érkezésünkön. Sehol egy vendég, elhagyatott helynek nézett ki, pedig csodálatosan szép volt a környék.
A négy férfi közül az egyik jól beszélt angolul, ő katonatiszt volt korábban, Magyarországon is járt. Sokat mesélt Albániáról, közben sajtot eszegettünk és rakit iszogattunk, aminek meg is lett a hatása. Egy óra múlva már nem volt szükség szavakra a kommunikációhoz, üvöltött a zene és zengett a környék az óbégatástól. Természetesen én vittem a prímet, több üvegre is emlékszem, ami ki lett nyitva és totál részegre ittuk magunkat. Én lelkesen csapkodtam a lábamat tánc közben, meg a többiek hátát, először úgy néztek rám mint egy kerge ufóra. Adtam egy kis ízelítőt a magyar virtusból na. Ők is megmutatták a helyi táncokat, ami sokkal praktikusabb részegen, mert körtáncokról lévén szó, összekapaszkodva nehezebb elesni.
Legyen tánc!
Népi tánc bemutató…
Szóval nagyon mulattunk, egy darabig ők is emlékezni fognak az őrült magyar motorosra, aki fékevesztetten tombolta át az éjszakát. Másnap reggel elég korán keltem, mert árnyék nem volt, 8 órakor már elviselhetetlen volt a hőség a sátorban.
Árnyék nuku
Kaptunk még egy grátisz kis utazást, elvittek megmutatni a környék közeli látványosságait, és levittek a kanyonba is. Elképesztő élmény volt gyalogolni a sziklafalak között lefelé, az alant csörgedező folyóhoz. Sajnos végig nem mentünk, a vendéglátónk sem volt még száz százalékos szerintem, és az alsó szakaszon túl veszélyes lett volna lejutni. De ha nem papucsban indulunk lefelé atom másnaposan, akkor megmártózhattunk volna a hűs folyóban is, a helyiek lent kurjongattak. Vagy nagyon hideg volt a víz, vagy élvezték.
Másnaposan
Osumi-kanyon
Folyóátkelés hosszában
Eddigre már elégedett voltam az élménygyűjtés tekintetében, de elhatároztam, hogy mindent, ami az időnkbe belefér, ki fogok próbálni. És most következett a cseh offroadosok által javasolt útvonal. Corovodatól északkeletre egy faluban le lehet térni egy északi irányba vezető folyómederbe, amit a helyiek is használnak közlekedésre alkalomadtán. Így el lehet jutni Gramsh-ba, ahonnan ismét van út. A medret hamar megtaláltuk, és igazi kalandra leltünk. Kb. 200 méter szélesen terül el a meder a hegyek között, ebben a nyári időszakban a folyó ezen a sávon keres utat magának, hol a jobb, hol a bal oldalon csörgedezik, hol épp középen.
A folyómederben
Eleinte megpróbáltam keréknyomokat követni, de hamar rájöttem, hogy semmi értelme, az előttem járó is spontán útvonalon haladt. A meder alja hol sűrűn kavicsos (nagy kerek kövekről van szó) ami roppant bitonytalanná teszi a haladást utassal, hol mélyen poros vagy finom homokos (itt tuti az esés), hol mélyen saras, épp milyen szerencséje van az embernek. A legmélyebb gázló, amibe belementem max. 1 méteres volt, de igen sűrűn kellett átkelni a szeszélyesen folydogáló, erős sodrású vízen. Gabinak ismét gyakran le kellett szállnia mögülem, a mélyebb szakaszokon való átkelések miatt.
Ha siet az ember, akkor ne menjen erre, itt nem lehet haladási tempóval kalkulálni. Mi nem siettünk, a talajtorna közben megint kezdett ránk esteledni, már fontolgattam a letáborozást. Egyszer a semmi közepén egy magányos öreggel találkoztunk, elképzelni sem tudom, hová tartott gyalog, persze a helyiek nem villamosmegállóban számolják a távolságot. A mederbe való letéréskor láttam egy IFA-t is szalmával megrakottan, de a későbbi „útviszonyokat” látva kizárt, hogy végig tudna menni, valahonnan közelről jöhetett. 10 km után már nyom sem igen volt, erre csak nagyon elszántak jó terepjáróval juthatnak el. És nagyon lassan. 17 km-t tettünk meg cirka 8 óra alatt.
17 km off-road
Alacsony vízállás
A pihenőidők azok voltak, amikor törtem a fejem, merre tovább, vagy épp felkászálódtam egy esésből. Nagyon élveztem, ide biztosan visszatérek. Utas nélkül… Nehezebb gépeknek nem ajánlom, főleg felpakolva és rutin nélkül. De offroadosoknak kitűnő erőpróba és szórakozás.
Talajtorna
Elbasan
Ismét ránk sötétedett, de éppen kiértünk a mederből, az aznapi célunk Elbasan volt, ahol másnap találkozót beszéltünk meg Tonyval telefonon. Gramshban megálltunk útbaigazítást kérni, amikor odajött egy kissé részeg albán srác, és mondta, ő és a barátja épp oda tart, elvezetnek bennünket. Beleegyeztem, de elég hamar megbántam a dolgot. Előttünk haladva 5 percenként megálltak az autóval, megkérdezték minden rendben van-e. Már kezdett felmenni az agyvizem, kalauzunk minden megállónál egyre részegebbnek tűnt, a kocsiban ugyanis folyamatosan ivott. Mérgesen elmagyaráztam neki, hogy ez nekem nem annyira jó, elég fáradt vagyok, Elbasanba menjünk, semmi cicó. Erre a kezembe nyomott egy üveg bort. Meglepődtem, de nem enyhültem, ezt látva kicsit gyorsabban haladtak tovább.
Elbasannál nem a város felé tértek le, hanem egy elkerülőre, itt elfogyott a türelmem és elindultam másik, általam helyesnek vélt irányba a centrum felé. Mikor észrevették, megfordultak és szabályosan üldözni kezdtek, már kezdtem rosszra gondolni. Megálltam és újból elmagyaráztam nekik, hogy pont leszarom, milyen jó szállásötletük van, én a belvárosba tartok, holnap meg a cimborámmal van találkozóm. Tudtam, hogy csak nekünk akartak olcsóbb szállást mutatni, de a srác már nagyon értetlenre itta magát. Ok, mondta akkor keres nekünk szállást a belvárosban, feltétel, hogy utána iszunk velük. Az előző napi tivornya és a napi offroad után nem pont ehhez volt hangulatom, de megígértem neki. Este 11 körül be is fordultunk egy nagy szálloda udvarára, kíváncsi voltam mit intéz a fazon. A hátsó részhez mentünk, kiparancsolta az öreg recepcióst, megkérdezte mennyi a szállás.
Az öreg mondta, 50 euró. Én meg mondtam 20-at fizetünk. Ezt az albán srác lefordította a portásnak, aki nagyon nem akart kötélnek állni, de valami egyebet is mondhatott a vezetőnk, mert duzzogva mégis belement a dologba. ezután a két albán segített felcuccolni a szobába, a részeg srác minden ablakot leellenőrzött, hogy jól be van-e zárva, közben folyton azt magyarázta, hogy ebben az országban sok a rossz ember és a rabló, meg gengszter. A tököm tele volt már vele, csak egy vacsorára és egy ágyra vágytam. Ekkor felajánlották, hogy elvisznek autóval enni. Belementünk.
Albán vendégszeretet
Fél órát száguldottunk Elbasanon keresztül, észvesztő tempóban, a kocsiban üvöltött a zene, torzra hangosítva. Hát, nem mondom ez is élmény volt, a tegnapi virtuskodásom bűnhődéseként próbáltam viselni a dolgot. Megérkeztünk egy város határán kívüli étterembe, ami üres volt, épp bezárt. Tulajdonképpen kinyittatták, majd leültünk, rendeltünk ettünk, ittunk. Mindkét srác ivott (a sofőr is), bár ő vagy jobban bírta, vagy csak kevesebb volt benne, az ő nevére emlékszem, Elvisnek hívták. Ő csendesebb típus volt, mint a haverja, akivel egyébként biztos sokkal jobban megértettük volna egymást, ha egy hullámhosszon vagyunk. Azaz vagy ő józanabb, vagy én részegebb vagyok. Elmesélte, hogy évekig élt Angliában és sok mást is, de túl elgyötört voltam ahhoz, hogy érdekeljen. Végül nagy nehezen asztalt bontottunk és visszavittek a szállodába.
Lakoma
Másnap reggel egyeztettem Tonyval, találkoztunk, megmutatta az irodáját és persze megerősítettük szövetségünket, ittunk egy kávét majd nekem adta a napszemüvegét, mivel a sajátom elhagyása után a Gabiét használtam, ami nem állt olyan jól, különös tekintettel arra, hogy a fél lencséjét ki is törtem.
Tony
Másnap reggel egyeztettem Tonyval, találkoztunk, megmutatta az irodáját és persze megerősítettük szövetségünket, ittunk egy kávét majd nekem adta a napszemüvegét, mivel a sajátom elhagyása után a Gabiét használtam, ami nem állt olyan jól, különös tekintettel arra, hogy a fél lencséjét ki is törtem.
Félelem és reszketés Bar-ban
Kotor, Montenegró
Számomra nem túl érdekesek az ilyen tengerparti üdülővárosok, de Gabinak meg akartam mutatni, a Kotori-öböl pedig szép, mese nincs. A szárazföld felőli részen kerültük meg az öblöt (nem Tivat felé), és nem akadt az utunkba egyetlen kemping sem. Nem értettem a szitut, táblák nem jelezték, végül betértem egy tenger melletti strandra, ahol csak érdeklődni akartam. Végül az lett a beszélgetés vége, hogy megengedték (persze nem ingyen), hogy ott sátorozzunk közvetlenül a víz mellett. Nem messzire a tiltó táblától. Jó kis hely volt, remek kilátással, csak reggel zavartak az álmatlan nyugdíjasok, akik az első fürdőzők voltak.
Sátrazás az öböl partján
Dubrovnik, Horvátország
Kotortól már nincs messze Dubrovnik, ami szerintem Horvátország egyik legszebb városa. Itt összefutottunk 3 német motorossal, (egyikük Erik erdélyi-magyar származású) akik Albánián és Görögországon, Bulgárián, Románián keresztül tervezték utazásukat. Magyarország felé még fontolgattam, hogy elmegyünk Plitvicébe, de az idő már szorított, ott pedig egy rövid túra is egy napot elvett volna.
Dubrovnik
A fritzekkel
Bosznia
Tehát megcéloztam Mostart, ami valahogy eddig mindig kimaradt az útvonalakból. Pedig gyönyörű, az oda vezető Neretva-völgy is látványos, igazi öröm volt levezetésképpen a szelíd vidéken motorozni.
Neretva-völgy
Az Öreg híd Mostarban
Északra Jajca várát is megnéztük, majd a horvát határ előtt 20 km-rel találkoztam egy nagyon szorgalmas és elhivatott rendőrrel, aki utánam fordult a sebességmérővel. Óriási élmény volt, lelassíthattam volna, amikor megláttam facet to face, de egy kicsit még oda is húztam a gázt, én tudtam, amit ő még nem: nem volt rendszámom! Sokáig röhögcséltem ezután a sisak alatt, egész a határig. Probléma semmi, a rendszámot sem hiányolták most sem.
Jajca vára
Terv szerint csak Harkányig utaztunk aznap, sok lett volna Budapestig tolni. A GPS rávitt persze az autópályára Eszék felé, de gondoltam keresek egy egérutat valahol. Nincs. Fizettem 2 eurót „büntetésből”, de persze ez megérte, arrafelé igazán nincs érdekes látnivaló. A magyar határhoz közelítve azonban már-már azt hittem, hogy a Bosnyák rendőrség Interpolos körözést adott ki ellenem, vagy valami speckó rendőr-vudu átkot mondott rám a bosnyák közeg, mert 2 motoros rendőrrel is találkoztam, pedig nem vágytam magyarázkodni miért nincs fent a rendszámom. Ezen a szakaszon nem árt óvatosan motorozni, minden bizonnyal sokan járnak erre, mert klassz kanyarok vannak, az úttest kiváló minőségű, bár én csak egy sportmotorossal találkoztam, mondjuk az ment is ész nélkül…
Végre otthon…
Aztán jött a magyar belépés. Itt már megállapíthattam, hogy Albániából haza lehet jönni rendszám nélkül motorral, és helyénvaló, ha a határőr azért szóvá teszi, hogy fel kéne rakni… de a túlbuzgó vámos csomagvizsgálata rosszul esett, még ha felületes volt is. Valószínűleg ő is érezte, hogy nem kellett volna. Sokáig dohogtam ezen, de hazaérkezni mindig jó, még akkor is, ha mellbe vágja az embert az itthoni kemping és üzemanyag árszínvonal, a gazdaságilag elmaradott helyeken töltött hetek után, ahol ezúttal sem raboltak ki, nem ettek meg vademberek, akik benzint isznak és tüzet pisálnak.
Vége
