Nagyon Vadon

Albánia 2019 (Nagyon Vadon) 1. rész

Nagyon Vadon

Néha nehéz a címadás, főleg ha már az érintett témában fogalmazódtak meg gondolatok, született írás Albániáról. Ebben az esetben az objektív szemlélő, a Motozin főszerkesztője, Áprili Zoli adta az ötletet, ezzel megkönnyítve a dolgom. Így lett a cím: Nagyon Vadon. Én, a sztori egyik szereplője kevésbé láttam vadnak a történteket, hiszen számomra, ha nem is mindennapi kalandot éltünk át, de a hasonló túrák már-már az életformámmá váltak az eltelt években.

Ez az utazás kifejezetten „belső körös”, egyfajta csapatépítő tréningként képzeltem el a kezdetektől fogva. A Condor Riders tagjaival, bár végül csak ketten vághattunk neki az útnak Mátéval.

Nagyon Vadon
Máté – futóbolond, hobbi-kalandor, hegyimádó, sátorlakó, kényszeres csavargó.

A többiek nem tudták beilleszteni a naptárukba sajnos az időpontot, de hát ez a hirtelen ötletek velejárója. Volt egy harmadik társunk is az első napon, de a motorja sajnos feladta a küzdelmet az országhatárnál, így kénytelenek voltunk sorsára hagyni.

Nagyon Vadon
A Dominator feladta a küzdelmet a határ előtt

Tehát Mátéval ketten indultunk. Az első napon szerettük volna elérni Albániát, de legalább Ohridot. Azonban a technikai megállók miatt veszítettünk némi időt, ezért csak Szkopjéig értünk le az első napon.

Nagyon Vadon
Condor Riders in Skopje

A szerb autópálya

A távolság leküzdésének legpraktikusabb módja az autópályázás volt. Utálatos dolog számomra, de szükséges néha. A szerb szakasz volt a leghosszabb, cirka 600 km, ami nem sok élményt adott, viszont Nis után is készen van a pálya, egész Szkopjéig csak a menetszél, és Belgrádnál némi eső állt az utunkba. Pár perc alatt szarrá áztam, de a menetszél egy óra alatt megszárított. Nyitott sisakban voltam, néha fájt is az akupunktúra, és jó, hogy nem volt kedvem mosolyogni, mert az eső a fogzománcomat is leverte volna. Viszont menet közben lehet folyadékot pótolni, az esővíz tiszta, kivéve, ha az előtted haladó kamion veri fel az útról.

A szerb autópálya tele volt újnémetekkel, de rengeteg osztrák, és svájci rendszámú autó is igyekezett dél felé. Túlnyomórészt hazalátogató, nyaraló nyugati munkavállalókkal (elsősorban törökökkel), családostul. Nis-től a szuper új pályaszakaszon még a táj is szép volt, aztán a Macedón határtól a nap is kisütött. Nagyon illett a helyzethez a határon a napocskás nemzeti lobogójuk.

A pályákon kapus rendszer üzemel, ha csak átutazóban vagy, legpraktikusabb a bankkártyás fizetési mód. Nem kell kínlódni az apróval, van ahol az euróból helyi pénzt adnak visszajáróként, és a kapuk között sem egységes az euró change rate furcsa módon. Sokat nem tudsz bukni rajta, de mennyivel egyszerűbb egy érintőkártyás fizetési mód, főleg motoron ülve… Fizettünk egyszerre is a két motorért, így még gyorsabban ment az átkelés.

Nagyon Vadon
Fizetőkapuk a Szerb autópályán

Augusztus lévén természetesen a határátkelőhelyeken, és a fizető kapuknál is óriási autósorok álltak. Nem épp stresszmentes kivárni több órát egy-egy határon, és/vagy fizetőkapunál egy vakációnak, ugye? A fizetési procedúra kb a fele az útlevélkezelésnek (ami alap esetben gyors), de ilyen tömegek esetén az a kicsi sokra megy… De számunkra ez csak egy érdekes megfigyelés volt, motorral nem volt akadály egyik sem. Némi találékonyságot és határozottságot igényelt egyes esetekben a sorok között előre gurulni, de általában jellemző, hogy az autósok nem problémáznak ezen. Néha pedig a határőr hívja előre a motorosokat. Eléggé elfáradtunk a nap végére, Máté még tehenet is hallucinált a pályán.

Szkopje

Itt egy hostelt kerestem az egyik telefonos navigációs applikáció POI választékából (offline OSM). Ez olyan, mint egy hajléktalanszálló, csak fizetni kell. Dormitoriban aludtunk, emeletes ágyas szobában, diákokkal együtt. Ez volt a legolcsóbb lehetőség, az Észak-Macedón főváros sem olyan, mint például 10 éve, rengeteget fejlődött, talán megérne egy külön mesét is. Modern városközpont, nyüzsgő élet a belvárosban, és a Balkánra jellemzően nem csak turisták, hanem a helyiek is részei ennek a színes esti kavalkádnak.

Nagyon Vadon
Szkopje belváros
Nagyon Vadon
Szkopje belváros

A hostelban csak helyi pénzt fogadtak el, ezért el kellett sétálnunk egy ATM-hez, mivel szombat este lévén nem találtunk nyitva pénzváltót. Egyúttal elintéztük a szükséges dolgok bevásárlását is (sör). Éhségünket egy Burger Kingben csillapítottuk, és bár a gyorséttermek nem épp a kedvenceim, de élményszámba ment. A kínálat teljesen más, mint az itthon megszokott, kebabot ettünk, és nagyon ízlett!

Nagyon Vadon
Kebab a gyorsétteremben
Nagyon Vadon

A hostel tökéletes választás egy éjszaka eltöltésére, szinte ki sem kell csomagolni, törölközőnek megteszi a lepedő is (reggel fürdesz). Mivel tényleg nem csomagoltam ki a tisztasági csomagomat, így a vizesblokkban való kézmosó szappan is megfelelt a zuhanyzáshoz. Kicsit más illatom lett, de működik a módszer. Talán a mosogatószer is beválna… Kicsit ősemberek voltunk a csatafelszerelésünkben és a csomagjainkkal, nem nagyon illettünk a társaságba. Mondjuk Máté azt mondta, hogy én amúgy is inkább ősember vagyok, nem a kontraszt teszi.

Nagyon Vadon
Hostel: hajléktalanszálló, ahol fizetni kell

Felszerelés

A felszerelésemet kicsit upgradeltem, első alkalommal vittem magammal kempingasztalt (kicsit), és kis széket is. Mint ahogyan bebizonyosodott, nagyon jó ötlet volt, ezek a kiegészítők a vadonban még tovább fokozzák az „én vagyok az élet császára” érzést. Az asztalkának nevet is adtam, mi mást: terülj, terülj asztalkám… A motorom csomagtartó platniján ideális helye volt. Mondják egyesek, hogy a kaland önmagunk szívatása néha (és ez igaz is), és kilépegetünk a komfortzónánkból, hogy keményebbnek érezzük magunkat, de tulajdonképpen pont a megteremthető komfortról szól még a vadkempingezés is. Érdekes téma.

Nagyon Vadon
Terülj-terülj asztalkám a platnin
Nagyon Vadon
Pecabot, paprika spay, kés, szék, asztal, stb

Csomagoltam paprika spray-t a kutyák ellen, és persze már elmaradhatatlan a pecabot is, hiszen Albánia kiváló horgász terep. (Ha érdekel egy pecatúra, keress meg!)

Mátéval megosztottam ismereteimet Macedóniával kapcsolatban, és örömmel állapíthattam meg, hogy a megszokott 70% helyett 100%-ig befogadó, és érdeklődő volt a témát illetően. Illetve később is az út során. Néha hervasztó olyanokkal utazni, akiket csak felületesen érdekelnek a dolgok, ha nincs meg a közös attitűd a túrákon résztvevőkkel, bizony kompromisszumot kell kötnöm magamban. Nem ezek a kompromisszumos utazások a kedvenceim.

Olympus

Említettem a felszerelésem kiegészítését. Egy újabb eszközt, egy hangrögzítőt is hoztam magammal ezúttal, amely óriási segítségemre volt abban, hogy az emlékek ne fakuljanak meg. Egy Olymus VP-10 diktafon volt a segítségemre ebben. Végre szó szerint tollba mondhattam a memoárjaimat…

Nagyon Vadon
A memoárokat szó szerint tollba mondhattam

A képeket pedig a legújabb TG6 (szintén Olympus) kalandálló kompaktjával készítettem végig az út során. 8 éve használom, tesztelem a TG sorozatot, minden alkalommal megbízható és tökéletes társak voltak minden körülmények között. Máté csupán a mobiljára bízta a képrögzítést (is), azért a végén jól látszanak a minőségbeli különbségek… A mobillal való fényképezés még mindig nem tudja azt, amit egy professzionális kamera, sokkal szűkebbek a lehetőségek.

Nagyon Vadon
Olympus TG6

Szkopjéból már hamar átértünk kalandozásunk igazi helyszínére, csupán Ohridban álltunk meg egy kávézóra a tó partján. Ezt az élményt általában nem hagyom ki, ha erre járok. Üldögélés közben odajött egy napszemüveg árus, akinek jeleztük, hogy nem kívánunk élni a lehetőséggel. Erre megkérdezte, honnan jöttünk. Amikor meghallotta a választ, csak annyit mondott úúúú, és tovább állt… A kávézóban Máté megpróbálta elsütni az euro 5 centeseit, de nem jött be a csel, végül papír pénzzel fizettünk.

Nagyon Vadon
Ohrid, kávézó a tó partján
Nagyon Vadon
Csak egy gyors fotó indulás előtt. Ohridról itt is olvashatsz (katt a képre).

A határátlépéskor a kilépő oldalon kicsit határozottabban tolakodtam, aztán a határőr kiszólított bennünket. Először azt hittem büntiből küldött a gyalogos átkelő ablakhoz bennünket, de ez nem valószínű, hiszen nem tudhatta, hogy az előttünk álló két csaj összesen egy tucatnyi útlevelet kezeltet. Tehát csak segíteni akart, csak épp nem jól sült el, mert így tovább tartott a kilépésünk.

SH 71

Némi bemelegítő burkolatmentes szakasz után az SH71 új aszfaltján csavartuk a gázt az első táborhelyünk felé. Mivel szinte hazajárok Albániába, csak beraktam a meglévő albániai SIM kártyámat, és tényleg csak egészségre és térerőre volt szükségünk a továbbiakban.

Nagyon Vadon
Egészség legyen és térerő

Rázós volt a kezdő szakasz, Máté csomagjait kicsit át kellett variálni. A V-strom nem egy offroadra tervezett gép, kezdett látszani a paripák közötti különbség. Aztán az SH71 „új” szerpentinjén kipihenhettük magunkat. Ez egy kevesek által ismert és járt panoráma út.

A sztrádán

Albánia 2019 (Nagyon Vadon) 2. rész

Ha nem fogunk halat, elütjük!

Ez az első albániai napunk programja volt, egy mintegy 200 m széles mederben (amit a helyiek is használnak közlekedésre) csapattuk, a kanyargó vízen átvágva. Meg is született a nap mottója, ha nem fogunk halat, elütjük!

Egy teleszkópos pecabot is a felszerelésem része egy ideje, szándékomban állt alkalmasint horgászni is, hiszen a táborhelyeinket folyók mellett terveztem, az első napon pedig konkrétan egy folyó medrében, ahol az útvonalunk is vezetett mintegy 20 km-en keresztül.

A nap parádésra sikerült, élményekkel telve táboroztunk le a mederben. Megkóstoltuk a Máté által készített szárított húst is, és megállapíthattuk, hogy jól sikerült. Finom, tápláló. Reggelre nagyjából meg is száradtak a vizes cuccaink, persze a csizmát/bakancsot kivéve. A V-strom testalkata az átkeléseknél kifejezetten előnyösnek tűnt, úgy siklott a vízen, mint egy szárnyas hajó. Esés nélkül sikerült végigcsinálni, engem egyszer levert a lábtartóról a víz, azután már óvatosabban, a motoron ülve evickéltem keresztül a folyón, ahol utunkat próbálta állni.

Elégedettek voltunk, végre jó helyen, megfelelő élettérben, távol a civilizációtól. Azaz mégsem, sötétedésig elég nagy forgalom volt a mederben, természetesen csak 4 kerék meghajtású autók. Menet közben volt, hogy meg kellett állni a víz előtt, mert szemből is jöttek. Az egyik nagy terepjárót a sofőr kb pont olyan természetességgel vezette, mintha aszfalton hajtott volna. Mentőautó, és mikrobusz is volt, aminek mi szóltunk, hogy a víz félig leverte a rendszámát.

Élménycunami

Megpróbáltuk feldolgozni az élménycunamit, Máté szerint igazi bakancslistás volt a hely. Az élmények mámorában megállapítottuk, hogy csak azt nevezzük offroadnak, ahol személyautóval nem lehet végigmenni (helyiek sem). Csináltunk timelaps videót, a vacsorához ittunk jó albán bort, aztán aludtunk egy jót. Én otthon éreztem magam végre. Reggel nem terveztünk korai indulást, 9-kor keltünk. A vizesblokk közel volt, csak épp a víz volt hideg. Pecázni ez a hely nem volt alkalmas. Ha kedvet kapnál vezető nélkül itt motorozni, elég fontos, hogy el ne téveszd a folyót, különben az életedet kockáztatod…

Gyors vízszint változás, a folyómederbe való belépés életveszélyes!
Gyors vízszint változás, a folyómederbe való belépés életveszélyes!

Eltévedve

Másnap gondoltam, elmegyünk a Sotira vízeséshez, de egy olyan úton, amelyen még nem jártam. Ez kellően kalandosra sikerült, a navigációval nem voltam teljesen összhangban, ezért tulajdonképpen eltévedtünk. Az út már hard volt, és csak az tudott megállítani, hogy elfogyott egy faluban a hegyek között. Mivel nem erre készültünk, vizünk sem volt, a falusiaktól kértünk, ahogyan információt is. Én azt szerettem volna hallani tőlük, hogy van út tovább, de egyértelműen nem volt, végül nekem is be kellett látnom, hogy zsákutcába kerültünk.

Mivel ezidáig szinte folyamatosan felfelé haladtunk, azt is gondoltam, visszafelé a sziklás úton problémásabb lesz lefelé. De eddigre már belerázódtunk az offroadba, és simán visszaértünk a mederbe.

Tovább a mederben

Itt folytattuk tovább a csapatást, a végén olyan sima volt a terep, hogy 70-80-nal is száguldoztunk. Máté szóhasználatával „baszattuk neki”. Az utazásunk egy gátnál ért véget, ahol először a rossz oldalon fordultunk ki, és rátévedtünk egy valószínűleg az ókorban épült köves útra. Úgy tűnt, hogy az egymás mellé rakott fej nagyságú köveknél sokkal jobb, ha nincs semmilyen burkolat.

Ókori építmény

Irány Corovoda!

A paripákkal nem volt gond, csak az én motorom rossz kuplungbeállítása miatt leálló motor okozott problémát, kb. 3 esés után végre szántam időt a 2 perces műveletre. A sok csúsztatott kuplung miatt volt egy kis kuplungszag is, ami óvatosságra intett, volt már részem szerelésben hasonló hiba miatt, távol a civilizációtól, nem vágytam ismét erre az élményre. Főleg az idő miatt, hiszen 3 nap lett volna minimum az alkatrész beszerzése miatt, amiért ki kellett volna jutni, aztán vissza. Ide nem jön motorszállító. Sikerült az eldőlt motorról képet is csinálni, kb. egy deci benzin volt az ára, ami elfolyt, amíg felállítottuk ketten.

Pihenő

Kiérve a mederből feltöltöttük a víz készleteinket, és elüldögéltünk Gjerbes-ben egy kicsit. érdeklődtünk, milyen az út Corovode felé, erre mutattak egy mercit ami épp arra indul. Ok, tehát nem offroad lesz. És csak 27 km. Út közben megvolt az első kutyatámadás is, én elöl mentem, Mátét kergették. Elég gyors szakasz volt, sikerült meglépnie. Talán ideje lett volna a kezem ügyébe venni a paprika spray-t, amit direkt a pásztorkutyák miatt hoztam, de nem találkoztunk többet hasonló helyzettel. Az út tényleg nem volt nehéz, és végig gyönyörű volt a panoráma.

Az élmény „offroad” szakasz után Corovode-ban tankoltunk, pénzt váltottunk, és bevásároltunk az esti táborozáshoz. Még egy sört is ittunk a motorok mellett, ezt az aktust egy rendőr is végignézte. Kicsit elidőztünk, lánckarbantartást is végeztünk, majd beugrottunk egy üdvözletre régi ismerősömhöz, Detihez az Osumi-kanyon szélén lévő kempingbe. Két éve már, hogy megépült itt egy kilátó, ami az addigi egynél sokkal pazarabb kilátást nyújt. Mégis elég kevesen fedezik fel, talán még mindig túl új…

Titkos táborhely

Aztán megkerestem a táborhelyet, még a motorokat is sikerült levinni egy kis galagonyabokor irtás árán. Ennek a helynek ne kérdezzétek a koordinátáit, titkos. Ha a helyieket kérdezném, akik ide járnak valószínűleg egyetértenének. Ha kitartó vagy és ügyes, megtalálod. Időnk is volt a relaxra, mosásra, tábor építésre, ezt a napot a lazulásra szántam a folyómeder után.

Puszta sziklákon

A bivakolás mellett döntöttem, a sziklán nehéz lett volna a ponyvát kifeszíteni, a teregető kötél kifeszítése is kívánt némi kreativitást. Ez a hely az első ittlétemkor áldozatot kívánt, elhagytam a Marttiini-met, ami nem egy ital, hanem egy késmárka. Azóta vettem egy ugyanolyat, mert az eddigi legjobb késem volt. Ezúttal Máté szemüvegét vitte el a víz. Besodorta egy mély medencébe, ahonnan nem volt esély kiszedni, olyan mély volt. Nem volt más lehetőség, bele kellett nyugodni, szerencsére volt tartalék.

Este szabd tűzön készítettük el a vacsoránkat, ami szimpla sült kolbász volt. Sikerült a húsipar egyik különlegességét bevásárolnunk, egy csepp(!) zsír sem sült ki belőle. Nem is volt túl finom, de nem olyan helyen voltunk, ahová kiszállítanak pizzát, tehát ettük, ami volt. Az íztelen vacsora albán házi borral azért elviselhető volt, és volt még bőven a szárított húsból is.

Megfizethetetlen luxus

Az egész napi vizes bakancsban való motorozás után jól esett a megfizethetetlen luxusban pihenéssel tölteni a nap hátralévő részét. Heverészés közben pedig kifejezetten jól szórakoztam azon, ahogy Máté a ponyváját igyekezett makacsul kifeszíteni. Nem akartam róla lebeszélni, tényleg jó mozi volt, nevet is adtam neki vicces kedvemben: ingósátor. Az izotermikus bivak felépítése utána feng shui elvei szerint. Aki nem tudná: „ősi kínai hagyomány, mely az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában. A hagyományos fengsuj célja a legmegfelelőbb lakhely meghatározása a sikeres élethez a környező táj és terepformák elemzésével – a módszer a föld jellegzetességeinek megfigyelésén, illetve a lakhelyek megfigyelésén alapul”. Kárörömöm bosszúja az volt, hogy másnap kétszer estem el majdnem a kifeszített zsinórokban. Azért ez az eset ékes példája annak, miért ne akarj sziklán ponyva menedéket állítani.

A kitűnő társaságban jól telt az este, lefekvéskor Paolo Nutini zenéje ringatott álomba bennünket. A nevezett előadóművész számomra egész egyértelműen Komár Laci és/vagy Elvis Presley közeli rokona. Felejthetetlen volt a hangulat, amelyhez a kevés fényszennyezettségnek köszönhetően az eszméletlenül csillagos égbolt is hozzájárult, az időszaknak megfelelően számos hullócsillag fokozta az hangulatot. Na meg a házibor.

Albánia 2019 (Nagyon Vadon) 3. rész

Másnap reggel Máté elment futni egy órára, mivel a következő heti futóversenyére készült, szükség volt edzésre, ezt előre megbeszéltük. Így volt időm beszedni a száraz ruhákat, meghúzni a csomagtartó konzolom kilazult csavarját, és a nagyon ráérős készülődés közben kipróbáltam, hogyan működik a mobilom (video) selfie funkciója borotválkozás közben. Használható, de a visszapillantó tükör jobb. Megigazítottam a bikini vonalamat is, hiszen aznap már terveztünk emberek közé menni igaziból, mégpedig a termálfürdőbe Petran-nál. A vizünk reggel indulás előtt ismét elfogyott, ezért kicsit amatőrnek éreztem magam.

Selfie borotválkozás

Máté reggelije a futás után fehérjeporos zabpehely rizsfehérjével, aminosavakkal fűszerezve volt, neki ez adott erőt, és mindent lebíró akaratot az aznapi kihíváshoz. Mondjuk ehetett volna többet…

Az e napi szakasz volt az egyetlen, ahol eddig nem jártam, mivel Corovode és Permet között van másik út is. Út közben megálltunk az Osumi itteni rafting beszállóhelyénél inni egy vizet. Dél körül járt az idő, az ide épített kalyiba/étterem (tavaly még nem volt itt) tulaja kissé még kótyagos volt az előző estétől. A parton sátrak is álltak a tűző napon, azt megállapíthattuk, hogy annyira nem lehet berúgni, hogy abban még emberek legyenek. Legalábbis élő emberek.

Ez a hely nagyon jól szemlélteti az erőforrások kihasználását. Egyre több turista, akiket ki kell szolgálni, ezért például karbiddal pecáznak. Azaz robbantanak. Ami ugyan tilos, de Albániában a tiltásokat általában másképp értelmezik. Ez esetben például; éjszaka lehet (hallottam is egy bumm-ot előző éjszaka fél három tájban).

Hiba volt víz nélkül nekivágni, mert Mátét elhagyta az ereje, legalábbis mentálisan. Minél előbb ki akart érni (offroad volt). Megálltunk egy szénégető tanyánál, ott kértem vizet, de ő durcásan elutasította először, mondván, hogy kockázatos forrásvizet inni. Ezen én kaptam fel a vizet, a szénégetők csodálkozva nézték, miafaszon vitázunk. Aztán Máté mégiscsak ivott, és béke lett.

Azért is volt feszült, mert a V-strom túl alacsonynak bizonyult az akadálypályán, felakadt a köveken néhol. Szóval volt baj, de nem sok. Én is féltettem Mátét, láttam, hogy ez tényleg nem az ő motorjának való terep, de mindenen átjött utánam. A szénégetőktől továbbmenő szakasz már tényleg durva volt, viszont találtam forrást, és vadszilvát is. Máté még mindig bírta röhögés nélkül.

Az utolsó, már szinte sima szakaszon szembe jött velünk egy német rendszámos Defender, akinek intettünk, de nem jutott eszembe szólni neki, hogy esetleg kicsit meredek lesz a pálya neki. Merthogy utánfutója is volt. Csak reméltem, hogy tudja mit vállalt. Újabb okossággal bővült tudásom tárháza, mégpedig, ha egy elhagyatott vidéken tehénszart találsz, az kb 5 km távolságot jelent az emberlakta helytől. Megfigyeléseim szerint a tehenek messzebb nem kóborolnak az istállótól. Vagy ők is el vannak veszve, mint te… Jusson eszedbe ez, ha épp feladnád, de tehénszarba botlasz.

Aztán a küzdelem után kiértünk az aszfaltra, de meg kellett ígérnem, hogy nem lesz több offroad. Hosszú egyenesek következtek, kisimultak az idegek is.

Kelcyre-ben megálltunk pénzt váltani, és beültünk az egyik étterembe. Valamilyen okból zárva volt a kávéárus és a legközelebbi üzlet is, a helyiek mutattak másikat, ahol tudtam vásárolni. Pont a készülő grill csirkék mellett foglaltunk helyet, gusztusunk is támadt rá. Hívtuk a tulajt, de ő inkább helyi ételeket ajánlott, mi pedig belementünk. Sorban hozta a finomságokat, én meg faltam, még az ételfotózás is majdnem kimaradt. Figyelte a tevékenységet, de nem bírta ki, hogy ne jegyezze meg, ez nem fast food étterem… Még egy plakettot is mutatott, olyan oklevél félét, miszerint ez egy slow food étterem, hogy értsem mit akar mondani. Tehát ne zabáljak! Persze, de hát éhes voltam. Desszertnek dinnyét és cseresznye dzsemet kaptunk. Amikor végeztünk, konstatáltuk, hogy egyik fogásban sem volt hús… Feltettem tölteni a powerbankomat, és kértünk tőle vizet is, amellyel feltöltöttük az üres palackjainkat. Aztán elmentünk még egy kört vásárolni.

rhdr

Innen már nem volt messze a termálfürdő. Áztattuk magunkat egy kicsit, Máté fotózgatott, én meg egy helyivel diskuráltam, aki épp pecázott a folyóban. Sok okosságot nem tudtam meg tőle. Aztán a rövid relax után visszamentünk a motorokhoz, ahol kiderült, hogy a V-strom mekkora puncimágnes, Mátét lerohanták a csajok, fotózkodni akartak vele, és a motorjával. Mátéra mondjuk egyébként is ragadnak a csajok, a motor talán csak egy jó apropó volt. Persze nekem meg pont lemerült a fénygépem, amivel megörökíthettem volna a pillanatot.

Következő táborhelyünk is itt volt a közelben, ismét egy folyó, a Vjosa medrében. Egy nagy placcon táboroztunk le, abban a végében, ahová nemigen mennek ki még a terepjárósok sem a mély homok miatt. Ezt a helyet mások is ismerik, de a mi zugunk jó távol volt a két autóstól. Az egyik egy Land Rover, a másik egy személyautó volt. Figyeltük is a lejövetelét, nehezen tudtuk elképzelni, hogy felfelé is sikerülni fog neki. A part szokatlanul szemetes volt, mintha a víz elsodort volna egy cipőboltot, tele volt papucsokkal, cipőkkel. Sosem láttam még ilyennek.

Felmerült, hogy melyik volt az eddigi legklasszabb táborhelyünk, de nem tudtuk eldönteni a kérdést. Ezen az estén Máté készítette a vacsorát, először kicsit sajnáltam az ehhez felhasznált vörösbort, de minden kételyem elmúlt a kész étel megkóstolásakor. Igen jól sikerült a tonhalas-szárított húsos tészta.

Másnap reggel Máté ismét elment futni, tehát nekem volt időm pecázni. Fogtam is sorban a halakat (domolykó), így nem volt izgi, meg is untam kis idő múlva. Nem voltak nagyok, mindet visszaengedtem. Erre az esetre (vagy ha nem fognék semmit) vettem előző nap halkonzervet, azt reggeliztem. Persze ez csak a B terv volt, kora reggel még halsütésre készültem.

Így, hogy volt kapás, már lusta voltam pisztrángos helyet keresni, de a pecát meguntam. Inkább elszórakoztattam magam hínárhajjal, meg hasonlókkal, miközben Mátéra vártam.

Aztán végre megjött, mesélte, hogy pásztorkutyák is kergették, errefelé nem biztonságos ebből a szempontból a környék. Én meg nagy bénaságomban beleakadtam a saját (rosszul) elcsomagolt horgomba, amin akkorát rántottam, hogy elszakadt a damil is. Tövig ment az ujjamba. Na fasza, próbáltam kifelé tolni a húsból (ahogy kéne), de nem sikerült, ezért megkértem Mátét, hogy tépje ki. Mondta, mindjárt, csak elmegy ragtapaszért. Értettem a célzást, nekem kellett csinálnom. Szerencsésen megúsztam, sok horgász köt ki a sebészeten hasonló balesetek miatt. Jól sikerült a műtét, 3 nap alatt teljesen begyógyult a kis seb.

A tengerpartra igyekeztünk, hogy legyen már az is a programban. Elmentünk Gjirokaster, majd a Kék-szem forrás mellett, és Sarandénál felkanyarodtunk az SH8-asra. Nem volt túl hosszú etap, de Albániában mindig alacsonyabb átlagsebességekkel kell számolni. Plusz a megállók, mert látnivaló van bőven. Én a Gjipe kanyonnál szerettem volna táborozni, de az oda vezető út utolsó 1,5 km-e durvábbnak bizonyult, mint amit a V-strom kibírt volna. Így kerestünk másik kempinget a tengerparton.

Visszatértünk a civilizációba, volt zuhanyzó, wc, étteremben ettünk. Nekem speciel nem tetszett, az éttermek is olasz meg görög kajákat kínálnak, dübörög az ipari turizmus. A kempingben összebarátkoztam a szomszéd lengyel családdal, adtam nekik pár tippet, ahová az ő autójukkal, és gyerekkel is érdemes elmenni. Elmesélték, mennyire utálják a honfitársaikat a nyaralóhelyeken, mert nagyképűek és csóróskodnak. Hmm, ez talán nem csak a lengyelek problémája…

Albánia 2019 (Nagyon Vadon) 4. rész

Másnap visszamentünk a Gjipére… gyalog, a parkolóban hagytuk a motorokat. Ez volt a kompromisszum, Máté mindenképp szeretett volna egy kicsit bícselni, én meg a kanyonra voltam kíváncsi. Kicsi strand, de csak olyanok mennek oda, inkább fiatal hátizsákosok helye, van ott egy hangulatos öko kemping is. A tenger kristálytiszta, a part apró kavicsos, mezítláb nekem kényelmetlen volt, de a szandálom fent maradt a parkolóban. Kicsit hippis a part, bár a turistákat is ide tudják transzportálni kis hajókkal.

Az a másfél km néhol még gyalog is nyaktörő lehet egy puhány irodistának. Fent a parkolóban állandó rendőrposzt is van, tehát itt Gino is elégedett lenne, sok a biztonság, és kevés a köcsög. Remélem, soha nem készül el az utolsó útszakasz, így megmarad a partszakasz varázsa. Motorral teljesen értelmetlen ide lejönni, mivel offroadnak is hard, ráadásul az út tele van gyalogosokkal. Felfelé 23 percig tartott a 1700 m, pedig tempósan mentünk. Én nem is tudok lassan gyalogolni, mert leesik a vérnyomásom, mint Surdának. Egy tartalmasabb offroados nap után pedig néha még a betonon is szédülök…

A strandon van étterem és bárok, de indokolt ide cipelni a hűtőládát, nagyon drága minden. (Egy sör kb 800 huf.) Én megnéztem a kanyont, ahogy terveztem, el is időztem kicsit a hűvösben. Aztán Mátéval bícseltem. Azaz levetkőzve őriztük a ruháinkat a parton. Én pont 15 percig bírtam a napon, aztán mindkettőnknek elege lett (Kb ennyit bírok a szaunában is), aztán visszabaktattunk a motorokhoz. Felfelé nem értettem, mi olyan vicces rajtam, aztán leesett, hogy talán a térdzoknim látványa csalt mosolyt a szembejövők arcára. A túrabakancsot itt indokoltnak éreztem.

A parkolóban kicsit alkudni kellett (ez sem volt olcsó), és kisebb vita is kialakult a személyzettel. Vizet akartam tölteni a csapból, ami egy KPE csőre volt szerelve. De meleg volt a víz, ezért nyitva hagytam, hogy kifollyon. Ha lett volna nálam teafilter, teázáshoz épp alkalmas volt a víz hőmérséklete. De a mami, akivel nem tudtam kommunikálni, mérgesen elzárta. Aztán végül odajött az őr és elmondta, hogy kb 5 km-t fut a tűző napon a cső, estig csak melegvíz van… Na így már érthető volt.

A kanyon mindössze 1600 m hosszú, víz csak télen és tavasszal van benne. Láttam pár táblát, amelyek a világ legértelmetlenebb jelzései közé tartoznak, például útjelző tábla a strand felé. A kanyonban, ahol nincs más haladási irány. Erre kár volt energiát pazarolni.

Az egyik terv az volt, hogy a következő állomásunk a Karaburun-félsziget lesz, de módosítottuk a tervet, kettesben áthajókázni motorok nélkül kicsit buzis lett volna. Inkább a dűnés tengerpartot választottuk Vloránál. Felmotoroztunk a Llogara-hágóig, párszor persze muszáj volt megállni fotózni, az SH8 egy nagyon szép panoráma út. Persze a legjobb fotós helyeket kevés esélyed van eltalálni, ha először jársz itt, de én már képben vagyok.

A következő táborhelyünk már nem is volt olyan elhagyatott, mint két éve, amikor utoljára jártam itt. A helyiek már komplett beach-et alakítottak itt ki, kétkerekes autóval is ki lehet jönni. Néhol mély a homok, erre tábla is figyelmeztet. Ettől még jó a hely, óriási a terület. Erős szél fújt, ezért a ponyvát kifeszíteni nem volt egyszerű. Pedig tudtam, hogy estére eláll a szél, de mindenképpen meg akartam küzdeni az kihívással. Hát, kb mintha kite-oztam volna, de sikerült végül beásnom magam a homokba.

Aztán napnyugtakor 1 órás küzdelem a szúnyogokkal, akik frankón összecsípték a hátsómat a hálós ülésű székemen keresztül. A szokásos szúnyogcsípéseknél kellemetlenebb volt ezeken a helyeken vakarózni. Ettől eltekintve ismét egy idilli helyen töltöttük az éjszakát, a tenger morajlása ringatott álomba bennünket. Az esti beszélgetés egyik témája volt, hogy ezen a napon éreztük a legfáradtabbaknak magunkat. Ebből az következik, hogy nem is mi vagyunk a kemények, hanem akik egész nap bírják a strandolást. Máté nyaralási rutinja: első nap szarrá ég a napon, majd alig várja, hogy rossz idő legyen másnap.

Reggel Máté ismét futott, majd elindultunk északra, most már lassan hazafelé. Volt még 3 napunk, meg egy csomó km. Sajnos az Albán-Alpok már nem fért bele, de legalább Máténak van miért visszajönnie. Többször emlegette az út során, hogy lassítsunk, túl sok az élmény, amit fel kell dolgoznia. A terv az volt, hogy mostantól lazára vesszük, megállunk Tiranában, Shkodrában, majd Montenegrón és a Durmitoron keresztül, Bosznián át vágtatunk haza.

Tehát bementünk Tiranába, meglátogattuk az Enduro Albania bázisát, ahol a főnöktől kaptam egy ajándék pólót. Bár épp vakáción volt a családjával, ezért személyesen nem találkoztunk, facebookon keresztül kommunikáltunk.

Rövid pauza után indultunk is tovább, Máté a fővárosi káoszt is megtapasztalhatta. A végén osztotta az álláspontomat, hogy egyáltalán nem vészes, ha felveszed a helyi ritmust. Mostanra megtanulta azt is, hogy bízzon bennem, és főleg a helyismeretemben. Ilyen módon már ez is élmény volt számára. Ez után a bemelegítés után már úgy haladtunk a nagy forgalomban, mint kés a vajon, mindenkit lealáztunk.

Mivel a telefonom kamerája beázott, az egyik benzinkútnál vettem egy kiló rizst, abba csomagoltam el, navigációra már úgysem igen volt szükségem hazafelé. Néztek is a srácok a kúton, nem nagyon tudták mire vélni, minek nekem egy kiló rizs. Főleg amikor a telefont nyomkodtam bele…

Aztán következett a shkodrai kemping, amelyet egyszer Európa legjobb kempingjének tituláltam, és tartom a véleményemet, most sem csalódtam. Visszatérő vendégként üdvözöltek, ami külön jól esett, még akkor is, ha nem az arcmemória, hanem a számítógépes adatbázis segített ebben a személyzetben. (Akik egyébként ugyanazok, mint a kezdetekkor.)

Itt már végérvényesen visszatértünk a civilizált világba, az igazi kaland véget ért, turistásan tartottunk hazafelé. Csobbantunk a tóban, és újabb challenge-ként megint kifeküdtem napozni. 5 percnél már a feladáson gondolkoztam, de meglett a 15 perc ismét, hősnek éreztem magam. Aztán kellemesen telt az este, vacsoráztunk az étteremben, és legurítottunk pár sört…

Albániával kapcsolatban záró gondolatként azt is elemezgettük, hogy itt szembetűnően másként viszonyulnak a motorosokhoz. Férfias, bátor dolognak tartják a motorozást, különösen, ha külföldről jön a túrázó, amit talán külön is respektálnak, ezért egyfajta tisztelettel állnak a bikerekhez. A közlekedésben is megadnak minden segítséget számukra. Ennek ékes és csúfos ellenpéldáját pont egy magyar rendszámú autóstól (fekete SUV merci) tapasztaltuk, aki a határtól nem messze olyan prosztó, és életveszélyes módon előzött bennünket, ami végzetes is lehetett volna. Megdöbbentően paraszt volt, a határátkelőnél utolértük, és rá is kérdeztem, szerinte gáz volt-e, ahogy viselkedett. A válasza: szerinte rendben volt. Innen is üzenem, hát nem, te gyökér! A világ és az ország szégyenei az ilyen suttyók.

A gyorsabb úton mentünk Zabljakig, átvágva Montenegrón, nagyjából eseménytelenül telt el az idő, eltekintve pár síkvidéki szerb mazsolától, akik hosszú sorokat tartottak fel a szerpentineken. Majd a gyönyörű P14-esen krúzoltunk ámuldozva és a jó hegyi levegőt harapva a Durmitor legszebb panoráma útján Trsa-ba. Itt megálltunk egy üdvözlésre, és egy kávéra az Eko Selo Durmitorban, majd átrobogtunk a Piva-kanyonon keresztül Boszniába.

Ezzel az utolsó élménnyel, mint egy jó desszerttel folytottuk le az élményáradatot, majd az Atokamp Drinában sátoroztunk le utolsó éjszaka. Máté este zuhanyozott, ami nem volt jó döntés, hideg víz volt csak. A számlánkból kiderült, hogy 13 sört fogyasztottunk a bőséges vacsorához, de egy Úr Boszniában is Úr, nem sajnáltuk a kiadást az utolsó napon. Én reggel, mint a profik, forró vízben fürödtem.

A kempingben találkoztunk magyar motorosokkal is, de annyira el voltak foglalva egymással, hogy még a köszönésünket sem fogadták. Mindenkinek más a stílusa, nem kell haverkodni, de a köszönés szerintem alap kéne legyen.

Eltekintve a kb 10 km-es aszfalthiányos, rázós útszakasztól, ami egy boszniai kitérő miatt még utunkba került Tuzla felé, Horvátországon át értük el Magyarországot, hazaértünk.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-durmitor

Albánia 2017, első rész

Előítéletek

Albánia sokáig zárt ország volt, ezért talán nem is annyira meglepő, hogy a kevés információ miatt az emberek többsége ösztönösen a rossz sztereotípiákat idézi fel, mintegy védekezésképp.

Az ismeretlentől való félelem az egyik alapvető emberi tulajdonság, mindenkiben ott lakozik. Ennek az emberi evolúció során nyilvánvaló hasznossága is volt a túlélés szempontjából, hiszen félelem nélkül élni sem épp a hosszú élet titka. Főleg ha az ember egy medve, vagy egy kardfogú tigris szomszédja. Így születtek meg az istenek, és egyből lett válasz egy csomó agyas kérdésre is, mint például mi az élet értelme, és mizu a halál után.

Az első civilizációk létrejötte óta a vallások, társadalmak, politikai rendszerek (a hatalom) rendszeresen kihasználják ezt a csikicsukit, indirekt vagy inkább direkt módon. Azonban még ennek a felismerésnek a birtokában is megdöbbentőek lehetnek olykor az emberi reakciók a felvetésre: „Irány Albánia!”. Megőrültél? Ott az albán maffia, szegénység, koldusok, elmaradottság, Balkán. Ezeket az „ellenérveket” természetesen olyanoktól hallani, akik a szomszéd ismerősének unokájának gyerekkori cimborája által hallott sztorija elég a véleményalkotáshoz, ha pedig egyszer kimondta, csökönyösen ragaszkodik is a véleményéhez, a megismerés túl melós (sokszor igény sincs rá).

Albánia nem egy távoli kontinens egyik eldugott szeglete, hanem egy közeli ország. Nem mellesleg egy különleges természetes adottságokkal rendelkező célpont, ahol a kalandra vágyók megtalálhatják azt, amit keresnek. Motoros turistaként egy szabadság kellemes eltöltéséhez igen olcsón megúszhatjuk a nyaralást, az albán tengerpart szép, a szállások, az éttermek sem drágák.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia

Kaland = Albánia

Aki pedig az igazi kalandot keresi, nyugodtan „elveszítheti magát” a hegyekben, kicsit kell csak eltávolodni a frekventált tengerparti sávtól. Aki félni akar, az is jöjjön, bár egy horrorfilm megnézése jóval pénztárcakímélőbb még négy vödör popcornnal együtt is. Mondjuk, ha napi egy filmet számolunk, akkor már ez sem biztos. Vagy rettegni mégiscsak otthon a legjobb?

Az ismeret és információ hiánynak több oka is van, talán a legfontosabb, hogy ez a kis ország a világtörténelem alakulásában nem igazán játszott szerepet, a történelemkönyvekben talán egy-két bekezdést érdemel maximum. Tehát direkt rá irányuló érdeklődés nélkül teljességgel érthető, hogy keveset tudunk róla. 8 évvel ezelőtt, az első albániai utazásom alkalmával engem megfogott az ország, azóta többször jártam ott, igyekeztem megismerni, felderíteni. Sok dolog változott, de van olyan is, ami nem……

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia

Ez a cikk nem csupán egy motoros kalandtúra története, szeretném kicsit bemutatni is az országot, és ami a legfontosabb számomra, inspirálni benneteket is hasonló utazásokra. Az utóbbi időkben egyre több pozitív visszajelzést kaptam, ami újabb lendületet és értelmet ad a kalandokhoz, a folytatáshoz.

Az odaút

Albániába nem túl távoli célpont, egy hetes utazás is elég lehet belekóstolni a Balkán kínálta kalandokba. Tíz nap, vagy két hét még jobb, és szinte elég is, hiszen az ország nem túl nagy, igazi távolságok nincsenek. Az oda vezető etapot sem nehéz érdekes útvonalon tervezni. Mi Bosznián és Montenegrón, a Durmitoron keresztül igyekeztünk Albánia felé, visszafelé pedig Macedónián és Szerbián keresztül. De bevarrhatod Koszovót is, ha úgy tetszik, csak figyelj, honnan lépsz be és ki.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia

Az utazás előtt tettem egy látogatást a Magyar Földrajzi Múzeumban Érden, ez a tárlat bemutatja a magyar felfedezők és kalandorok életútját. Pár évvel ezelőtt én magam sokat kaptam ettől a kiállítástól, és hát egy kis inspiráció sosem árt.

A kiindulási pontunk Baja volt, Jelky András szülővárosa. Ugye megvan a szabólegény története? Bajáról így egy nap alatt elérhetővé vált a Durmitor eleje, Trsa-ban terveztem az első szállást. Sajnos a számításba egy kis hiba csúszott a körülmények okán, az utolsó 50 km-t sötétben kellett volna megtennünk, így a Piva kanyonból és az elképesztő barlangszerű alagutakból szinte semmit sem láttunk volna. Ezért inkább megálltunk a határ bosnyák oldalán, ahol számos kemping található a Tara völgyében, lehet válogatni köztük. Szezonban szinte mindenhol kínálnak lehetőséget vadvízi evezésre is, ez a környék fontos turisztikai attrakciója. Az utolsó 20 km aszfalt a montenegrói határ felé igen romos állapotban van, de enduristáknak kifejezetten élménydús a szakasz. A felhős, borús időjárás (és az olcsó szállás) miatt bungalow-ban aludtunk Brigivel, majd másnap reggel kipihenten indulhattunk a Durmitor felé.

Piva-kanyon

A határ átlépése gyorsan ment, szeptember végén már csak elvétve találkozni turistákkal. Érdekesség, hogy lehetséges a montenegrói határnál az útlevél és vámellenőrzés után visszafordulva egy másik úton haladni, csak szólni kell a határőröknek a szándékot illetően, nehogy hátba lőjenek. Ez a másik út Trsa-ba vezet a raftingosok által is használt útvonalat érintve, a hegyen keresztül. Jártam már arra, az aszfalt új, a táj szép, de én a Piva-kanyon és az alagutak nyújtotta élményt szerettem volna újra átélni.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-montenegro

Tehát Pluzine irányába indultunk tovább, majd balra fordultunk a barlangi kereszteződésben, és Trsa-ban megálltunk egy kiadós ebédre. A Durmitorban a „vénasszonyok nyara” nem pont ugyanaz, mint az alföldön, 4-5 fokban motoroztunk, de szerencsére havat vagy esőt nem kaptunk, pedig ebben az időszakban már erre is van esély.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-montenegro

 

Durmitor

Motoros szempontból a Durmitor nem jelent többet, mint a Nemzeti Parkon keresztül vezető P14-es út aszfaltcsíkja. Ez a szakasz mindössze 40 km hosszú, és azon ritka útvonalak egyike, amelyen nem csak a számos kanyar és a keskeny út miatt kell alacsony átlegsebességgel számolni. A 2000 m fölötti hegycsúcsok lenyűgözőek és megunhatatlanok, nem lehet csak úgy átsuhanni a tájon. Muszáj megállni, és könnyen elkaphatja az embert az az érzés, hogy talán tovább sem kellene menni. Számos helyen vannak padok felszerelve, ahol talán a legjobb egyedül leülni, és a tájat szemlélve elmélkedni. Na és persze motorosoknak kötelező megállni például annál a bizonyos kosárlabda palánknál, illetve olyan más helyeken, ahol mindenki lő egy fotót. Turisták nélkül sokkal igazibb az élmény, tehát talán megéri az időjárás miatti kockázat. Nekünk ezúttal szerencsénk volt Brigivel.

 

A nyári fotók azért jobban sikerültek (pár héttel előbb).

A hidegben (+4) azért kezdett az arcomra fagyni a mosoly, és bár a terv az volt, hogy tovább megyünk Plav felé, és északról lépünk be Albániába, a sok tökölődés miatt inkább délnek fordultunk a montenegrói tengerpart felé.

Emlékek az SH-20-as útról

Naplemente előtt nem értük volna el a híres SH 20-as utat, a hegyekben aludni pedig nem volt ingerem, ott nyáron is cidri van hajnalra. Az SH 20 legendás szerpentinjének kihagyását nem is sajnáltam túlzottan. Erre az útvonalra mindig úgy tekintek, mint a játékra, amit elvettek (tőlem) a gyerektől. Hiszen leaszfaltozták a „bitangok”. 2012-ben volt szerencsém végigmenni rajta „eredeti állapotában”, számomra az volt az igazi élmény és kihívás. Nemrég egyébként jártam arra, az út új, tehát tökéletes minőségű, a kilátópontról el lehet lőni a szerpentin fotót is. Ezt az aszfaltot a világ összes off-road motorosának könnye sem mossa el már soha.

Egy kis malőr Montenegróban

Shkodra helyett tehát a meleg tengerpart volt az alternatív cél, és elkövettem egy amatőr hibát, melynek következtében sikerült életem legdrágább szállásán aludni (ár-érték arányban). 27 eurót fizettem egy ágyért egy apartmannak nevezett lepukkant tömegszálláson, meleg víz nélkül, reggelivel. Ráadásul a reggeliző helyiségbe nem vihettem be Brigit sem. Sőt az az ötletem sem volt nyerő, hogy egyedül kiülök a teraszra enni, ahol a kutya nem zavar senkit. Azóta is prüszkölök ha eszembe jut ez a hely. Színvonaltalanságához képest mérhetetlenül drága, fafejű és barátságtalan alkalmazottakkal és rugalmatlansággal. Az albán határ csak pár km-nyire volt, de itt még montenegrói euróban számoltak, mert hát ott drága az élet.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-SH21-albán alpok-albanian alps-theth

Albánia 2017, Észak-Albánia, második rész

Átevickéltünk Albániába, ami kerülővel mindössze 40 km volt, majd elindultunk Theth felé. Észak-Albánia nagy részét az Albán-Alpok foglalja el, nos nem véletlenül hívják így…

Persze a jó kávézós megállások itt már indokoltak és ajánlottak voltak, hiszen az albániai kávé (és pizza) ugyanolyan jó, mint az olasz (vagy jobb), ezt a saját tapasztalataim alapján állítom. Féláron.

Albán-Alpok

Theth az észak albániai régió, az Albán Alpok ikonikus pontja. Bár itt érdekes kompromisszum helyzet áll fent a motoros kalandtúrázók, vagy inkább off-roaderek szempontjából. Theth a falu neve, amely a „csúcson túl” a völgyben van. Tipikus észak albán katolikus hegyi falu, amely ezt a vallási identitást az elszigeteltségének, megközelíthetetlenségének köszönheti. A török (oszmán) uralom idején ugyanis a porta által a keresztényekre kivetett külön adó terhei elől menekülve a Balkán népei (nem csak Albánia) közül sokan tértek át a muszlim hitre, és úgy is maradtak. Ezért él relatíve nagyszámú muszlim a Balkánon, legtöbben Boszniában. A hegyek közé nem jutottak el az adószedők, vagy ha igen, a harcias albán törzsek beverték a fejüket. Az esetleges megtorlásoknak katonai erővel pedig esetleg rossz vége is lehetett volna, így tehát az északi (hegyi) régió megmaradt nagyrészt katolikusnak.

Ezt hirdető jel manapság az SH-20-as útról is jól látszó hegyoldalban kövekkel kirakott óriási kereszt, illetve sehol máshol nem szaladgálnak az úton disznók Albániában.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-SH21-albán alpok-albanian alps-theth

A vallási béke (amelyről amúgy híres az ország) margójára azért odaírnám, hogy ezek a disznók az elrettentést is szolgálják, errefelé nem látják szívesen a muszlimokat (albánokat sem). Tehát a belföldi turizmus elburjánzása ellen megteszik, amit tudnak. Ezen kívül több kereszténnyel is beszélgetve, valahogy mindig oda lyukadtunk ki, hogy szerintük a muszlimok, izé, hogyismondjam, nem elég jó arcok. Mondjuk úgy, hogy vallási béke és együttélés ide vagy oda, az itt élők halálozási okai között csekély számban szerepel a túlzott tolerancia.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-SH21-albán alpok

Többször megfogadtam már, hogy Brigivel off-roadozni nem fogok többet, most is csak egy pár km-t mentünk az aszfalt szerpentin végétől a falu és a völgy irányába, aztán visszafordultam. Bár nagyon hívtak a hegyek, és egy ötödik belső kockázatelemzésen csak kihoztam volna, hogy ok a dolog. De inkább nem adtam erre esélyt magamnak, és visszacsorogtunk Shkodrába, abba kempingbe, amelyben rendszeresen megszállok.

Shkodra

Ez a ragaszkodás egyébként nem jellemző rám, kivéve, ha igen jó helyet találok, a kevés ilyen között ez pedig az egyik. A neve: Lake Shkodra Resort. Motorral, kutyával 5 és fél euró! Majdhogynem elegáns, de hát ez a szó nehezen értelmezhető egy kemping esetében (nem Glamping).

Perfekt parcellák, tóparton napágyakkal, stéggel, olcsó étteremmel. És nem utolsósorban forró vízzel, amit tetszés szerint hideg vízzel keverve optimális hőmérsékletűre keverhetsz az új csaptelepekkel, majd kellően erős vízsugár segítségével megtisztíthatod fáradt tested az út porától. A nap bármelyik szakában! Azért ez még kiemelésre érdemes szempont az albániai (kempingek) szálláskínálatában. Ja és van rendes budi is, sőt csak az van… (Ez a budi kérdés persze általában jellemző a Balkánra, nem csak albán sajátosság.)

Nemzetiségek

Észak-, és Dél Albánia között számos különbség felfedezhető, akár egy utazás során is, főleg ha oda figyel az ember. A különbségek egyik fő oka és gyökere kvázi nemzetiségi, északon élnek a gegek, délen a toszkok, ez Albánia két fő, nyelvi dialektus szerint elkülöníthető népcsoportja. Van egy harmadik nyelvjárás is, amelyet az Dél-Olaszországban élő albánok használnak (ez az arberes). Ők még a középkorban települtek át a csizma déli részére. Azóta több kivándorlási hullám is indult Albániából, melyek következtében jelenleg több albán él az országhatárokon kívül, mint belül.

Vallások

Mint említettem, északon és a hegyvidéki területeken főként katolikusok, délen ortodox katolikusok, a többi részen főként muszlim vallású a népesség. Még a fényes tekintetű és rossz emlékezetű Enver Hodzsának sem sikerült kiirtani a vallást, aki pedig felekezetre való tekintet nélkül sújtogatott az ateizmus pallosával. Sőt Albánia volt az első ateista állam a világon (1967).

Közlekedés

Shkodra egyébként mindig is fontos város volt, de mindenképpen lényeges szerepe van történelmi és kulturális vonatkozásban. És innen akár autópályán is utazhatsz tovább, ha arra szottyan kedved! Vagy legalábbis olyasmin. Zavarba ejtő ugyanis az újonnan fejlesztett úthálózat. Valójában autópálya szakaszokat építenek, amelyek a szintbéli kereszteződések (körforgalmak) előtt megszűnnek, majd utánuk folytatódnak. Tehát úgy egységenként valószínűleg megfelelnek valamilyen szabványnak, de ennek Albániában úgysincs túl nagy jelentősége. Állatok, szamárkordék (esetleg szemben, autópályán is) bárhol előfordulhatnak.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-shkodra-mes bridge

Legendás és hírhedt az albán közlekedés és a káosz. Nos, ezt egyfelől csak megerősíteni tudom, másrészt én eddig minden percét élveztem a vezetésnek (akár autóval is (összességében több ezer km-ről beszélünk). Máskor is írtam már erről, a lényeg és a helyzet kulcsa, hogy fel kell venni a ritmust, alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz. Hiába állsz meg az ismerős piros lámpánál, ha a mögötted jövő rutinos helyi nem így szokta, esetleg telibe fog verni.

Vannak változásra utaló jelek, de szerintem egy nagyon távoli jövő lesz az, amikor a közlekedési táblák többet fognak jelenteni, mint puszta ajánlást. De valahogy ez így rendben is van. Mert ennek köszönhetően, összehasonlítva a magyar morállal, az albánok stresszmentesen élnek, és vezetnek.

Tükröt, dudát mindenki használ, és a káoszban felfedezhető egy vezérelv, az ésszerűség! Például, ha egy körforgalom egyes kijárata bedugul, a forgalmat irányítva segítő rendőr nem, hogy nem fog kiszedni, amikor a szembejövő sávban előzve a sort, ugyancsak szemből behajtasz a körforgalomba, mert te a harmadikon szeretnél kimenni, hanem segíteni fog! Így sem te, sem mások sem szívnak többet plusz egy autó miatt, mint az eleve elrendeltetett. Motorral pedig ez értelemszerűen még lazábban értelmezhető.

Sáv annyi van, amennyii autó elfér egymás mellett. Mivel az albánok 1985-ig még autót sem birtokolhattak, értelemszerűen közlekedési kultúra sem volt, és hát ezt a lemaradást nem sikerült még behozniuk. 10-ből 7 autó merci, a többi Land Rover, Audi. És manapság már az az érzés sincs meg, hogy egy német használtautó piacon lenne az ember.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-shkodra

A rend őrei

Albániában sok rendőr segíti a közlekedést, persze gyakran vámszedéssel is színesítik az uncsi út melletti perceket, de fontos tudni, nem rád utaznak! Talán a nyelvtudás hiánya az oka, de a turistákkal mintha nem szeretnének foglalkozni. Persze az is lehet, hogy felsőbb utasításra kerülik a külföldi autók megállítását, egy motoros pedig csak külföldi lehet, főleg ha sisak is van rajta (szemből ugye nincs rendszám). A sisak viselése csak városon kívül kötelező, de ezt a szabályt is rugalmasan kezelik.

A sebességkorlátozásokat viszont feltűnően betartják, általában nem is siet senki, a túllépést szigorúan büntetik. Tapasztalataim szerint külföldiek esetében ez is más kategória, és a kivételek is érdekesek. Egy alkalommal (autóval) 20-as korlátozó tábla mellett „dinamikusan” haladva utolértem egy rendőrautót. Le is lassítottam 100 méterrel mögötte, és így követtem 80-al. Rövid időn belül feltorlódtak mögöttem a helyiek, majd elunva a tötymörgést megelőzött az első. Aztán meglátva a rendőrautót, ő is belassított, miközben még páran rámelőztek. Kb 2 percig haladtunk így egy bolyban, majd megunták, és a továbbra is 80-al haladó rendőrautót szépen egyesével megelőzgették. Záróvonalon. 20-as táblánál. Nos, ezt a szitut nemigen tudom más helyen elképzelni, mint Albánia. A rendőrautó épp csak, hogy nem húzódott le a padkára, hogy elengedje a többieket.

Autópályák

Az albán „autópályák” is érdemelnek pár szór. A körforgalmakról már beszéltem, egyéb jellemzői között említeném az esetenként szembejövőket (pl. szamárkordé, biciklis vagy robogós a leállósávban), az átkelő gyalogosforgalmat (amit a helyiek néha saját maguk által fából farbrikált lépcsőkkel könnyítenek meg a szalagkorlátok miatt), vagy a jobbról előzés természetességét. De senki nem türelmetlen, olyan helyeken parkolnak le, hogy el sem hiszem néha. Konkrétan az úton. És kikerülik a többiek, hiszen ők is így szokták, gondolom.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-shkodra

Kepi i Rodonit

A kellemes tóparti kempingezés után jöhetett végre egy kis vadkemping egy Durres fölötti félszigeten. Rövidnadrágra váltottam, azaz lezipzároztam a nadrágom szárát, az idő itt már tökéletes volt a motorozásra, sem túl meleg, sem túl hideg. Kepi i Rodonit albánul a hely neve (Cape of Rodon), ahol több első osztályú strand is található. Kedvelt turista célpont a zsúfolt durresi tengerpartok mellett, szezonban ugyanúgy dugig van. Ezek a strandok első osztályúak, szuper bárokkal, gyerekeknek játszóterekkel. Kicsit beljebb, a félsziget eldugottabb részein is vannak nehezebben (földutakon) megközelíthető beach-ek, a legvégén pedig egy váracska, amely egykoron a híres Szkander bég erőssége volt. Romantikus és gyönyörű tengerparttal, ide már kevesebb turista vetődik el.

A várhoz közel, a parton van még egy kápolna is, ami viszont kedvelt célpont a helyiek körében, illetve a mellette lévő területen off-roadosok azért előfordulnak, néha csapatostul a terepjáróikkal. A behajtás egy sorompón keresztül lehetséges, ahol parkoló díjként szednek 200 leket az autósoktól (motorral ingyenes).

A hely valóban szép, de az út során ez volt az első hely ahol kénytelen voltam szembesülni az igénytelenséggel is. Úgy általában szeretem és nagyra is becsülöm az albánokat, de a szemetelés és főleg annak stílusteremtő módja nálam mindig kiveri a biztosítékot. Az albánok igénytelenek ebből a szempontból (egyetlen kivételként Tiranát említhetném, de majd később). Abszolút hétköznapi látvány és népszokás a szeméttől való megszabadulásnak a legegyszerűbb módja, azaz az elhajítása. Épp csak egy kicsit vannak lemaradva ebből a szempontból Szicília, és a szicíliaiak mögött. Mindkét helyen elég nehéz olyan fotót csinálni a természetben, ahol nem rondít bele a képbe a rengeteg eldobált hulladék. Amitől pedig megdöbbentő az egész, hogy számukra ez így teljesen rendben is van.

Tirana

Éjszaka sem hűlt le nagyon a levegő, bár a sátrat reggel szárítani kellett a hajnalban lecsapódott pára miatt. A következő állomás Tirana volt. Ismét átélhettük az albán típusú autópályaélményt, majd a főváros sűrű forgalmát. Tiranában találkozót beszéltem meg egy ott élő magyarral, Sándorral, akivel már ismerősként üdvözölhettük egymást, hiszen pár héttel korábban már körbevezetett, amikor a család nagyobbik részével voltam ott, de Brigi nélkül.

Tirana csak a II. világháború után, Enver Hodzsa akarata szerint lett főváros, nem is túl nagy, az agglomerációt is számítva sem élnek 800 ezren itt. A városkép azért elég nyugatias mostanára, az elmúlt években rohamosan fejlődik, igazi nagyvárosi hangulata van. A fő tér, a Szkander bég tér megújult, és már majdnem kész, rengeteg építkezés folyik a városban. Ilyen például a 24 ezer m2-es új iszlám központ, amelyet a török állam finanszíroz. A Goerge W. Bush utcában. Mert ilyen is van. Sőt van Hunyadi János utca is, de csak sorjában.

Az albánok sokat köszönhetnek az USA-nak, különösen Koszovó tekintetében. Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy amerikai (és brit) akarat és megengedő szándék nélkül ma nem lenne Koszovó sem önálló állam. Ugyan az EU országai közül sem mindegyik ismeri el Koszovó szuverenitását, az albánoknak ez nagyon fontos és érzékeny témája. Koszovó vitatott státusza a Balkán régió egyik forró pontja.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-tirana

Albánia 2017, Albán-Magyar kapcsolatok, harmadik rész

Albán-Magyar kapcsolatok

Mielőtt rátérnénk erre a felettébb érdekes témára, mit is foglalhat magában az Albán-Magyar kapcsolatok, pár szó Albániáról.

Albánia, mint független és önálló állam tulajdonképpen alig múlt száz éves, 1912 előtt majd 500 évig oszmán fennhatóság alatt állt, az albán törzsek közötti egység kivételes példa a történelemben. Pár évtizednél hosszabb ideig sosem sikerült fenntartani semmilyen összefogást vagy szövetséget, központi hatalom sosem létezett tartósan. A legnagyobb nemzeti hősük Szkander bég, Albánia zászlaja is tulajdonképpen a bég családi címere, szinte egy az egyben.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje

Szkander bég

Ha Albániába utazol magyarként, esetleg feltűnhet, hogy nem csak azért szeretnek, mert hozzájárulsz a GDP növekedéshez, hanem mert magyar vagy. Nos, ennek történelmi okai vannak. Kicsit hasonlóan a Lengyel-Magyar barátsághoz, bár lényegesen kevesebb, de az albánok számára annál fontosabb szál kapcsolja össze a két népet. A legfontosabb Szkander bég és Hunyadi János szent szövetsége a török ellen. Hunyadi a mi Szkander bégünk, és Szkander bég az ő Hunyadijuk, hiszen mindkettő kiérdemelte a törökverő jelzőt. Szkander bég igazán nagy figura volt, aki túszként került a szultán udvarába, majd janicsár hadvezérkét tért vissza szülőföldjére. Itt aztán végrehajtotta a mestertervet, és igazi hazafiként mintegy négy évtizedig függetlenséget vívott ki, többször is elverve a török seregeket. Addig soha nem látott egységbe szervezte az albán törzseket, tehát nemcsak hadvezérnek, hanem politikusnak sem volt utolsó.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje

Hunyadi és Szkander bég

Hunyadival kétszer is volt megbeszélt randevúja a török ellen csatatéren (várnai és második rigómezei csata), de ez számszerűleg pont ugyanennyi alkalommal nem jött össze, mert elkésett. Nem azért mert elaludta volna a dolgot, csak épp feltartotta az albán hadakat egy szerb hadúr (mindkétszer ugyanaz), aki inkább a törököknek szurkolt. Mivel mindenki tudja, hogy távolmaradása ilyetén módon indokolt volt (nem miatta kaptunk ki), és hát amúgy is a szándék a legfontosabb, ezért a magyarok barátjaként tartjuk számon őt, Albánia Sárkányát, akit magyarul Kasztrióta Györgyként emlegethetünk.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje

Érdekes, hogy a két nevezett csata azért valószínűleg másképp alakulhatott volna, ha sikerül egyesülnie a seregeknek, bár a történelem (és a foci) szempontjából értelmezhetetlenek a „mi lett volna ha…” kezdetű gondolatmenetek. Tehát Szkander bég és Hunyadi harcostársak voltak, ezért övezi a magyar hadvezért oly nagy tisztelet Albániában, hogy még utcát is neveztek el róla. Így néztek ki tehát az Albán-Magyar kapcsolatok a középkorban. De lépjünk tovább a mai idők felé.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje

 

Albánia Fehér Rózsája

Van egy bulvárosabb összekötő kapocs is, az albánok Diana hercegnője ugyanis magyar származású volt. Apponyi Geraldine egy elszegényedett magyar grófi család sarjaként épp képeslapot árult a Nemzeti Múzeumban (ez volt a munkája), amikor kapott egy meghívót egy szilveszteri buliba, Tiranába. Meghívója I. Zogu király volt, aki épp dinasztia alapításon törte a fejét. És mint a mesében, egymásba szerettek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Majdnem. Azért ennyire nem volt sablonos a közös életük, a II. világháború vérzivataros évei véget vetettek az idillnek. Fiuk, Leka herceg (szerinte király) vagy inkább unokájuk (szintén Leka, de „csak” második) talán még egyszer trónra is kerülhet, elég trendi mostanában Albániában a király visszatéréséről álmodozni. Mindenesetre porondon van az ifjú, van facebookon oldala meg minden, igazi celeb. Nem mellesleg ha jól tudom az albán külügyben dolgozik a szimpatikus fiatalember, aki nemrég nősült, tehát akár kivárásra is játszhat trónöröklés ügyében. Hátha egyszer az ő térfelére pattan a labda. Nos, akkor viszont Albániának magyar származású királya lesz… (A képre kattintva több részletet is megtudhatsz az albán Sissi-ről.)

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albán-magyar kapcsolatok

És akkor még nem is esett szó Báró Nopcsa Ferencről, aki az egyik legkalandosabb életű magyar főúr volt, a világ első repülőgép-eltérítője. Ha találkozunk, mesélek majd róla…

Tirana

Visszatérve Tiranára, a nevezetességek miatt nem érdemes még motorra sem ülni, gyalogosan is könnyen bejárhatók, minden a fő tér körül van. Mint például „Enver Hodzsa mauzóleuma”, „Tirana piramisa”. Igazából persze nem az, nincs ide eltemetve senki, egykoron még múzeumként funkcionált a diktátor halála után, de mára csak egy elhanyagolt épület. Családi vállalkozásként épült, azaz Hodzsa lánya és veje tervezte, állítólag a legdrágább épület volt, ami valaha is addig épült az új fővárosban.

Tiranában is többször jártam már, de utoljára már évekkel ezelőtt, ezért megdöbbentett a változás. Tirana (belvárosa) tisztább, mint Budapest. Lehet hőkölni meg húúzni, vagy el lehet menni megnézni (Wizzair 20 eurótól). Általam legajánlottabb módja persze inkább egy motoros túra…

Van élet, az emberek vidámak, kedvesek, segítőkészek (mindenhol Albániában), vannak jó éttermek, az időjárás melegebb, mint itthon, jóval többet süt a nap, az ingatlanárak, és úgy általában(!) az árak alacsonyabbak. Tirana persze „csupán” a főváros, itt nem kaphatsz teljes képet az országról. És a tengerparti sáv bejárásával sem lesz komplett a tapasztalás. Be kell menni egy kicsit beljebb, ha igazán meg akarod ismerni az országot.

A Besa-ról

Albánia még mindig – és remélem még sokáig – az az ország, ahol könnyű megtalálni a kalandot, azaz kilépni a komfort zónából. Persze ez igény kérdése. Manapság már egyre inkább menő hely, ezzel együtt a turisták kiszolgálása is felzárkózik az igényekhez. Az albán életfelfogás ugyan sokban különbözik a miénktől, megtapasztalása mégsem igazi kultúrsokk, de mindenképp különleges élmény. A vendégszeretet valódi, ilyet kevés más helyen találni. Az adott szó, az ígéret megtartása pedig komoly dolog. Az albán kultúra fontos része például a besa, ami egyfajta becsületkódex. Ennek az íratlan törvénynek köszönhetően a II. világháborúban több ezer zsidó menekült meg az elhurcolástól, senki nem jelentette fel a szomszédját, mert rejtegetett valakit, valakiket. A besa felette áll minden másnak, vallásnak, politikának, ez az albán busidó.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje

Azért nem árt figyelni egy-két dologra. Természetesen legyél tisztelettudó, nincs jogod, és okod sem mások fölé helyezni magadat. És az albánoktól sok mindent érdemes tanulni, kivéve a köztisztasági morált. Mivel az ország túlnyomó része muszlim (ha épp vallásos), jellemzően halal ételeket lehet kapni. Ha disznóhúsra vágysz, az néha igényel egy kis keresgélést, de meg fogod találni. Az állatokat (borjú, bárány, malac) fiatalon vágják le, tehát ha rágós a hús, az tuti nem azért van, mert öreg, hanem mert nem szokták nagyon átsütni. Ez hordoz magában némi egészségügyi kockázatot.

Gyorsfagyasztott krumpliról, McDonaldsról ne is álmodj, vagy ha szoktál mégis, akkor menj máshová! Nics IKEA, Tesco, a megszokott multi áruházak. Kiskereskedelem van, ahol megbecsülik a vásárlót. És úgy tűnik, hogy – legalábbis egyelőre – a kormány sem akarja kihúzni a szőnyeget a családok alól. Ezt a képet egy játszótéren lőttem, kvázi köztéri szobor…

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje

Gazdaság

Az biztos, hogy ha csatlakoznak is valaha az Eu-hoz, ez speciális feltételekkel lehetséges csak. Mindenki vállalkozó, sokan igyekeznek megélni az egyre inkább fejlődő turizmusból. Az építőanyag olcsó, és bár hitel nincs, a családok megoldják egymás között a finanszírozást. Rengeteg épület nincs befejezve (ezeket gyakran kiaggatott plüss figurák védik az ártó szellemektől), néha elég bizarrul hat.

Sok ház engedély nélkül épül, ezeket vagy lerombolják az építésügyi hatóságok, vagy nem. Inkább igen. Tízből hét autó Mercedes, de nem lepukkant roncstelepszökevények, mint tíz-húsz éve, azok már feladták a szolgálatot valószínűleg. Ami tuti, hogy mind ki van fizetve. Rengeteg az új Range Rover, Bömössel ott csak a csicskák járnak. Kávézóban, étteremben gyakran azt is megköszönik, hogy a vendégük voltál. Büszkék arra, amijük van, meg is osztják a vendéggel. Az albán társadalom alapja a család, hajléktalanság nem létezik, mindenki tartozik valahová. Utcán csak a csavargók alszanak, ők ezt az utat választották.

Kétség kívül igaz, hogy Albánia gazdaságilag le van maradva, azonban a fejlődés látványos, és a lépték olykor meglepően gyors. Ennek a hátránynak történelmi okai vannak, elsősorban Enver Hodzsa sztálinista izolációs politikájának következménye. Albánia az Európai Unió egyik tagjelöltjeként igyekszik felzárkózni, és a turizmusban a kormányzat által jól felismert lehetőségeket kihasználva épít kapcsolatokat más országokkal (pl. Magyarországgal is). A történelem során ez a kis ország még sohasem volt ilyen stabil, sosem voltak hasonlóan jó esélyei. (A világosabb kékkel a tagjelölt országok vannak jelölve.)

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albán-magyar kapcsolatok

Jó társaságban repül az idő, Tiranában sikerült is minimálisra csökkenteni az esélyt, hogy időben elérjük az előzetes terv szerint az olajfa ligetet Queparóban, ahol aludtunk volna. Na de minek sietni, főleg, ha időkereten belül van az ember? Praktikusabbnak tűnt inkább Vlore előtt megállni, így nem kellett sietni a rövid nappalok miatt. Kinéztem a térképen egy alkalmasnak tűnő helyet, és térképpontot kijelölve a google úgy tűnt, hogy oda is tud navigálni…

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-albán riviéra-albanian riviera-gjirokaster-gjirokastra

Albánia 2017, Vlore, Albán-riviéra, termálfürdő, negyedik rész

A vlore-i tengerpart

Nagyjából pont besötétedett mire ahhoz a ponthoz értünk, ahol az autópályáról le kellett hajtani. Ezután elég nagy szükség volt a lámpára, kb 8 km volt még hátra a partig. Egy km 1 km-es sávot kellett megtalálnom, az irány nagyjából egyértelmű volt: légvonalban. Kis botladozás és keresgélés után meglett az út is, aztán már eltéveszteni sem lehetett, mert egy kanális partján futott nyílegyenesen a tenger felé. Vlore környékén az ilyen csatornákon bevezetett, tengervízből kialakított tavakból párolják le a sót. Tökéletes élőhely a flamingóknak, meg a madárfotósoknak, akik erre izgulnak.

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-vlore

A csatorna partján több személyautó is állt, mellettük emberek, akik mintha halászgattak volna, de a sötétben nem láttam igazán. Az mindenesetre feltűnt, hogy mindenki utánunk fordult, nem igazán érthették, hogy hová megyek, és miért. Én biztos voltam a dolgomban, és várakozáson felül bejött a számításom; megtaláltam a (majdnem) tökéletes partot. Évek óta keresek hasonlót, Spanyolországban találtam is, csak épp ott nem megengedett a vadkempingezés. Zsombékos, fűcsomós homokdűnék, szelíd homokos tengerpart, szemben épp a Sazan sziget magasodott.

Tábor a dűnéken

Táborverés után megjelent egy fényszóró, elég egyértelmű volt, hogy felénk tart valaki érdeklődő. Hamar kiderült, hogy terepjáró, és a szirénáját is bekapcsolta kicsit. A parti őrség járőre volt, odamentem és illedelmesen megkérdeztem, hogy jó helyen vagyunk-e. Természetesen igen, jött a válasz, csak azt szerették volna jelezni, hogy tudnak rólunk, és vigyázni fognak ránk. Na, nem mintha lett volna mitől félni.

Nagyjából telihold volt, aznap a tenger morajlása ringatott álomba. Brigi elégedetten horkolt a sátorban, a hibátlan, pihentető alvás után pedig egy tökéletes kávé illatú napfelkelte következett. Csak a szemét ne lett volna…

Még este rájöttem, hogy a hátizsákomat az utolsó benzinkúton felejtettem, értelme azonban már nem lett volna visszamenni érte. Nemigen izgultam túl a dolgot, bár reggel nem a megszokott bögrémből ittam a kávét (a hátizsákban volt). Ilyen nyugodtan még sosem mentem vissza elhagyott cuccért. Teljesen biztos voltam benne, hogy meglesznek a dolgaim. Kb 25 km-t kellett visszamotoroznunk, ami oda-vissza több mint egy órát tett ki, aztán folytathattuk az utunkat dél felé. Természetesen az elhagyott hátizsák ott várt a kúton félretéve.

Albán-riviéra

Vlore után feltekertünk a Mont Cikára, a hegyen feltöltöttük a vízkészletünket, majd megkezdtük az ereszkedést a méltán híres panoráma úton a tengerparti szakaszra. Megálltunk Porto Palermónál egy kis labdázásra, fürcsire, majd robogtunk tovább.

Ezen a tengerparti úton futottunk össze egy érdekes figurával. Tamás a Csigakocsijával már több mint egy hónapja úton volt, Magyarországról indult, a célja pedig Spárta, Görögországban. Örültünk egymásnak, és elbeszélgettünk egy ideig. Ha jól emlékszem napi 500 forint költségvetésből csinálta a produkciót, amiből félre is tudott rakni… Ő egy olyan arc, aki gyerekkorában beleeshetett a leszarom tabletta alapanyagát keverő gépbe, mint Obelix a druida varázsitalos üstjébe. Volt ugyan telefonja, de keresni kellett, és úgy általában le volt lazulva. Nem sietett sehová, nem várta senki. Azért adtam neki egy-két kontaktot, ahogy hallottam, hasznára vált később. (A képre kattintva követhetitek az útját.)

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-albán riviéra-albanian riviera

Sarande nem volt benne a tervben, túl népszerű turista célpont, délebbre, Ksamilban, Butrintban is voltunk már, aznap a viszonylag eldugott termálfürdő volt a célom Petran mellett. Elrobogtunk Gjirokaster mellett is, ami szintén megér egy látogatást, de az is megvolt már kétszer. Gjirokastert a vár, az óratorony, az I. világháborús és a kézifegyver kiállítás miatt érdemes meglátogatni, valamint van a várkertben egy lezuhant amcsi bombázó is. Sokak szerint Gjirokasternek van a világon az egyik legszebb oszmán hangulatú belvárosa, hasonlót még Törökországban is aránylag keveset találni. (A képre kattintva olvashatsz ezekről.)

explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-albán riviéra-albanian riviera-gjirokaster-gjirokastra

Termálfürdő a természetben

Akárhogy iparkodtam, mégis ránk sötétedett megint, mire a fürdőhöz értünk. Az autósoktól itt is szednek „parkoló díjat”, motorral ingyenes a behajtás. Szezonon kívül csak mi voltunk és még 3 lakóautó, egy osztrák, és két német. Illetve befutott a helyi srácok is, akikkel az utolsó városban találkoztunk, ahol a vacsorához valót vettem meg. A környékbeliek úgy látszik, szívesen járnak ide éjszakai fürdőzni. Nem maradtak túl sokáig, szép gesztusként értékeltem a kínálást tőlük fűből, de nem éltem vele. Az egyik német párral jót dumáltunk este egy üveg bor mellett, miközben megsütöttem a bárány steaket. Másnap délelőttre pedig még maradt egy jó adag pörköltre való.

Reggel az üres medencében kb. egy órát úszkáltam, Brigit is becsaltam a vízbe. Azért az nem egészen hétköznapi, hogy egy kutya termál medencében úszkál… Pedig a szőrének rendkívül jót tett, selymesebb, lágyabb lett a víztől. Megérdemelte a kényeztetést, jól viselkedett (mint mindig).

Már 9 éves, és ha útra kelünk egy pár napig eltart, mire átáll a biológiai órája. Ez az ő „jetlag”-je. Bár nem az időzóna váltás okozza, viszont az átlagos nappali rutinja nem áll másból, mint alvásból, szuszókálásból a reggeli és esti séták, és kajálások között. Ugyan a dobozban tud aludni, de az nyilván nem ugyanaz, mint a babzsákján. Tehát így korosabban, egyre kevésbé vág jó arcot a produkcióhoz az első napokban. Ezt rendszerint úgy fejezi ki például, hogy direkt elfordul, és pofákat vág, ha fotózni szeretném.

Tábori idill

Másnap két óra alatt megfőtt, aztán sokkal rövidebb idő alatt el is fogyott a pörkölt, megkínáltam a német párt is, ízlett nekik. Azért elmondtam, hogy bárányból és olívaolajjal nem épp a legautentikusabb, nevezzük inkább albán birkapörinek. Remélem átment, bár szerintem egy németnek minden gulyás, ami nem főtt krumplival és káposztával körített főtt vagy sült hús, főleg, ha magyar. Szerintem erre is így fognak emlékezni.

Brigi természetesen végig kitűnő asszisztens volt, majd el is mosogatott, ahogy szokott.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-permet-thermal bath-termálfürdő

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-sasok földje-albánia-permet-thermal bath-termálfürdő

SH 75

Délutánra csupán 170 km volt a terv, amire a google azt írta, hogy 4 és fél óra. Már leszoktam arról, hogy útvonaltervezőkkel vitatkozzak, a végén többnyire ugyanis igazuk lesz. Egy ilyen távolság/menetidő átlag nem ígér jó minőségű utat. Erre is jártam már pár éve, és a rengeteg útépítés mellett el tudtam képzelni, hogy ezen a szakaszon is történtek változások, de a map mást sejtetett.

Így is volt. Az alatt a pár év alatt igazából azért nem romlott az út állapota, mert nem volt hová. Nyomokban aszfaltot is tartalmazott az úttest, de csak a kátyúk között. Mondjuk én tulajdonképpen ezt a szakaszt élveztem a legjobban, ha nem is off-road, de endúrónak való kihívás. Errefelé szállások sem nagyon vannak, összesen 2 db kempinget találni. A legközelebbi nagyobb város ebben az irányban Korca, onnan már új, azaz kifogástalan minőségű az út. Nagy ütemben folyik az útépítés a másik irányba is (amerről jöttem), de még csak pár km van készen. Az egyik munkaterületen, ahol épp a nagy gépek dolgoztak, az út nyomvonalát sem találtam meg egyből, úgy mutatták meg, merre volt a régi, és lesz majd az új.

Prespa-tó

Úgy döntöttem, megnézem magamnak a Prespa-tó környékét, ami közel van az Ohridi-tóhoz. Ennek az albániai oldalán, Pogradecben is jártam többször, Ohrid városa pedig ugyan tervben volt a macedón oldalon, de oda a Prespa után is mehettem. A térképen az út pont a tó mellett vezet az albán szakaszon, egész a macedón határig, hasonlóan az Ohridi-tóhoz. Abban bíztam, hogy a Prespa partján találok majd szállást. Nem így lett. Korcától már sötétben motoroztunk, aztán egy hegyi szakasz következett, ahol így napnyugta után már igen barátságtalanul hideg lett. Forgalom alig, mivel a leküzdendő távolság nem volt számottevő, úgy gondolkoztam, nem hosszabbítom a menetidőt holmi beöltözéssel. Hát az arcomra is fagyott a mosoly, mire laposabb részre értünk. Szállás lehetőség sehol, a tó melletti településekre a főútról vezettek 1-2 km-es bekötőutak, mind zsákutca volt. Úgy okoskodtam, hogy kár bemenni, ha lenne szállás, azt jeleznék már a főúton. Ezért mentem tovább, bár már csak a határátkelő volt előttem. Abban biztos voltam, hogy nyitva lesz, hiszen egy-két kamion elzúgott mellettem Macedónia felé, miközben a motor mellett agyaltam. Aztán jött a határ, és a macedón oldala a tónak. Itt az első lehetőségre lecsaptam, 14 euróért kaptunk egy óriási teraszos szobát 4 ággyal, reggelivel.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-mavrovo lake-mavrovo national park-mavrovo

Albánia 2017, Ohrid, Mavrovo Nemzeti Park, ötödik rész

Ohrid

Másnap reggel aztán irány Ohrid! Az előző napi eltévedést és fogvacogást bőven kárpótolta az élmény. A P504-es út a Galichica Nemzeti Parkon keresztül vezet át a másik tó partjára, nagyon ajánlom mindenkinek, aki erre jár. 2 euró a behajtás díja, amit ugyan kifelé kellett megfizetni, de abszolút megérte. Találhatók itt táborhelynek alkalmas placcok is, és nagyszerű a panoráma az Ohridi-tóra.

Macedóniáról (a mostani tapasztalataim szerint is) egy szó jut eszembe: szelíd. Vannak hegyek, az utak jó minőségűek, és óriási a kontraszt Albániával szemben, amely vadregényes, ha épp vadnak nem is nevezném, hiszen elképzelni is nehéz barátságosabb embereket. A természet lehet zord a hegyekben, de arra fel lehet készülni.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-ohrid

Szóval igazán élménydús volt a délelőtt. Ohridban bámészkodtam keveset, majd napfürdőztem egy kicsit egy kávézóban a kikötő mellett, ezután pedig elindultunk a Mavrovo Nemzeti Park felé.

Mavrovo Nemzeti Park

Ez is kipróbált helyszín, a parkban az erdei utakon kanyarogva, majd egy hídon átkelve lehet elérni a Mavrovo-tavat. Semmi nem változott az 5 év alatt, amióta utoljára itt jártam, és látszott, hogy Briginek is tetszik a hely. Bohóckodtunk is kicsit, egyedül voltunk a néptelen parton.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-mavrovo lake-mavrovo national park-mavrovo

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-mavrovo lake-mavrovo national park-mavrovo

Szkopje

Aznap már csak Szkopjéba kellett elérnünk, a városhoz közel találtam egy kempinget. Ez egy szálloda kertje tulajdonképpen az autópálya mellett. Valamikor (új korában) talán még igényesnek is lehetett volna nevezni, azonban nyitás óta kb. csak a fűnyírásban merülhetett ki a karbantartás. A szálloda recepcióján kellett becsekkolni, ahol a 15 eurós árat némi szerencsével 12-re lealkudtam, de később még ezt is sokaltam. Alig voltak rajtam kívül a kempingben, ezért az egyébként kicsi bojlerekben találtam elég meleg vizet.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-szkopje-skopje

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-szkopje-skopje

Buli van!

Aztán beültem az étterem teraszára, ahol épp buli volt. Menyasszonyt és vőlegényt nem láttam, nem is tudom mit ünnepelhettek, talán valami halláskárosult buli lehetett éppen. Az asztalok roskadoztak a maradékoktól, én csak ültem rendületlenül az eszméletlenül hangos zenebonában nyálcsorgatva, mire végre odatévedt egy pincérforma. Nyelvi akadályok nem nehezítették a kommunikációt, mivel csak a mutogatásnak volt értelme az üvöltő zene mellett. Elmutogatta, hogy ő nem tud kiszolgálni, de küld valakit.

Újabb fél óra múlva feladtam a várakozást, és korgó gyomorral kibattyogtam az útra, ahol egy benzinkút fényeit fedeztem fel. Sajnos csak az éjszakai világítás volt, a kút zárva, lemondhattam az esetleg beszerezhető csokiról is. A giccses kerti tóban láttam libákat, de az túl vad ötletnek tűnt, hogy elkapok egyet és megsütöm, mivel pont a buliterasz mellett volt. Mérgelődve megittam egy liter vizet vacsora helyett, aztán lefeküdtünk aludni. Brigi persze evett, ő elégedetten durmolta végig az éjszakát. A dajdaj természetesen ment egész éjszaka.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-szkopje-skopje

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-macedonia-szkopje-skopje

Hazafelé Szerbián keresztül

Skopjéból csak a hazaút volt hátra Szerbián keresztül. Toltam már haza a biciklit egy seggel Tiranából is, egyszer Korzikáról 24 óra alatt, ezért pontosan tudom, hogy az ilyesminek esetleg sportértéke van, de leginkább tortúra. Tehát Belgrád mellett terveztem még egy utolsó megállót. A közben eleredő eső még inkább indokolta a fontolva haladást. Sőt másnapra még rosszabb idő nézett ki, és ugyan „ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni”, de mégis jobb, ha minél rövidebb ideig baszódik az ember fia, ha már úgyis muszáj.

Kinéztem egy Duna parti kempinget, ahol nagyon kedvesen elmondták, hogy bungalowba nem mehetek a kutyával, a sátordíj átszámítva cirka 8 euró, de sajnos csak helyi pénzt áll módjukban elfogadni, viszont nincs messze a város, csak pár km, ott biztosan találok pénzváltót. Én meg udvariasan ott hagytam őket a picsába, és a tovább szemetelő esőben elindultam rendes szállást keresni. Csak egy snickers csokit ettem egész nap, úgyhogy az orromra bíztam magam, néha a kutyájától is tanul az ember.

Szobaszerviz

És nem is csalt meg a szimatom, kiszúrtam egy csárda félét, ahol a parkolóban épp elkészült a báránysült nyárson. Gondolom napi rutin szerint, mivel az étterem tele volt éhes emberekkel. Lepacsiztam egy pincérrel, aki mondta, hogy 50 euró a szoba reggelivel, anélkül 40. Kicsit sokaltam, aztán mire megértette, hogy az utasom nem a csajom, vagy feleségem, hanem Brigi, egyből feleződött az ár, mivel egy személy az nem kettő ugye. Brigit meg nem veszik emberszámba, ahogy engem néha kutyába se. Pedig ha tudnák…

Be is fészkeltük magunkat egy franciaágyas szobába, aztán robogtunk lefelé az étterembe kajálni. Itt akadt egy kis bökkenő, de a lehető legjobban jöttünk ki a szituból. Kutyával ugyanis nem lehetett bemenni az éttermi részbe (ezt először nem mondták). Nem volt mit tenni, a szobába voltam kénytelen rendelni a vacsorát. Igazán kellemetlen ugye? Brigi aznap nagyon jól járt, mivel mindig ő eszik először, tehát már megvacsorázott, amikor elindultam magamnak is lőni valamit. Viszont akkora adagot hoztak fel a szobába, hogy nem bírtam megenni felét sem, így az is neki jutott.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-szerbia-serbia

Találkozás a foltosokkal

Másnap reggel gyanakodva kémleltem ki a szoba ablakán; száraz volt a beton. Hát nem épp ez volt a jóslat, de nekem megfelelt. A biztonság kedvéért azért beöltöztem (ahogy előző nap is illett volna), de aztán persze jött Murphy. Olyan szinten kiderült az ég, még a nap is sütött, hogy csuda! Igazi ajándék volt a négy órás krúzolás hazáig az őszi verőfényben, Szegeden pedig beugrottam a Beagle Fajtamentés telephelyére is haverkodni egy kicsit Brigivel.

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-beagle fajtamentés

biker dog-brigi-explorealbania-motoros túra-condorriders-beagle fajtamentés

Az egész út során megúsztuk igazi eső nélkül, csakúgy, mint júniusban Lengyelországot. Ha ez még sokáig így lesz, sosem tudom meg, hogy az új Icon Raiden kabátom valóban olyan vízálló-e a teflonbevonattal, mint ahogyan elvárható. Vagy a teflon ennyire taszítja a vizet?

Vége

A Sasok Földjén: Bosznia-Montenegró-Albánia, 1. rész

Shqipëria

Eddigi utazásaim során sokat emlegettem, hogy a legkiválóbb motoros célpont egy magamfajtának a Balkán lehet, ha kalandra vágyik az ember fia, irány Albánia!

 Mindenképpen jó kompromisszum bárki számára, aki netán vágyik egy kis offroad „kikapcsolódásra”, tudja értékelni a természet közelségét és felül tud emelkedni a buta rémhíreken, netán pont azért vágyik oda, hogy saját tapasztalataival átélhesse vagy cáfolhassa azokat.

Shqipëria, ahogy maguk az Albánok nevezik földjüket, magyarul a Sasok Földjének fordítható. A köztudatban nem a legbiztonságosabb turista célpontok között tartják számon a helyet, aminek nyilvánvalóan van/volt is némi alapja. Magam sohasem tapasztaltam negatívumot sem a hatóságokkal, sem a polgárokkal kapcsolatban. Albánia közúthálózatának nagy része, kb 60%-a burkolatlan (azóta sok minden változott e tekintetben, a szerk.), amit sokan offroadnak neveznek (és gyakran tényleg kihívás), én hardroadnak becézem a megkülönböztetés végett. Merthogy akad arrafelé offroad útvonal is, erről később.

bunker-albania-explorealbania-condorriders

Bunker valahol Albániában

Az út 18 napig tartott, kb 4500 km-t tettem meg ez idő alatt, persze nem a legrövidebb aszfalt utakat kerestem. Igazi útvonalterv nem volt, csak vázlat, szokás szerint. Egyrészt mert már jártam arra, másrészt mert az asztal mellett tervezgetve saját utazási irodánkká alakulunk a szállásfoglalásokkal, napi fix etapok meghatározásával. Megspórolhatjuk az utazási irodának utalandó pénzt, viszont a munkát el is végezzük helyettük…

track-albania-explorealbania-condorriders

Az útvonal

Ahhoz, hogy a Sasok Földjének vadregényes tájain kalandozzunk, előbb oda kell jutni. Nem érdemes trailerezni, bár találkoztam cseh bikerokkal akik idő szűkében inkább levitték a vasakat így több napot motorozhattak. De az oda vezető út is tele van látnivalókkal, emiatt mindenképp ajánlott lebiciklizni. Aki a gyors autópálya útvonalat választja, nyilván azért teszi, mert kevés az ideje, vagy elég neki megismerni azt, amit mutatni akarnak az országokból. De azért oda- és hazafelé „ér” sietni…

Az „országutak vámszedői”

 Az utazásra tehát időt kell szánni, két hét optimális, nem követel sietős tempót, alkalom nyílik spontán ötletek megvalósítására. Odafelé nem szívesen megyek Szerbián keresztül, bár tartózkodom az előítéletektől, de sokszor éreztem, hogy nem szeretik a magyar motorost, úgy általában. Most is inkább Boszniát választottam, ahol a rendőrök gyakran mérnek kézi eszközeikkel, nekik néha szoktam integetni, többször előfordult, hogy ha megláttak le is engedték a sebességmérőt, netán visszaintettek. Talán a csoportosan utazó motorosok lehetnek inkább a „célpontjaik”, ha egyedül halad az ember nem olyan érdekes, neki csak egy pénztárcája van…

 Én általában egyedül utazom, eddig sosem büntettek meg külföldön. Volt már, hogy magyarázkodni kellett, ilyen esetben van egy-két körülmény, amit a javára fordíthat vitás helyzetekben az utazó. Ilyen például a nyelvismeret vagy a készpénz hiányára való hivatkozás. Egy darab motorossal biztosan nem olyan szívesen vitatkozik a szerv, mint öttel, ha már hasznot remél a találkozástól. Nem mellesleg, hiszem, hogy a fellépés sem mindegy. Baromarcút és lúzert megvágják tuti, a többieknek van esélyük megúszni. A kellő tisztelet megadásával, de határozottan kell érvelni. Ha hátra fekszünk megadó pózban, mint a kiskutya akkor nincs menekvés. Inkább adjuk a hülyét, és próbáljunk szimpatikusakká válni. Fakabátok persze mindenhol vannak, de a rendőr is ember, nekem pedig talán kevés lenne a szerencsémre hivatkozni… Ha nincs menekvés, legalább viseljük méltósággal a sorsunkat.

Bosznia

Tehát utazás Bosznián keresztül, a Bisztrica völgyében, amely gyönyörű, még éjszaka is… Mivel csúszott az indulás, ezért sötétben értem a Bosnyák-Montenegrói határhoz, Focába, amely az első napi etap végét jelentette. Alap esetben az emberfia nem akar egy szép folyóvölgyben motorozni éjjel, viszont ha már így alakult, fürkésztem az utat és a környezetet. Kicsit lassabb tempóban, holdfényben nagyon érdekes élmény volt. Az aszfalt egyébként elég jó minőségű ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat két keréken.

 Az első szálláshely egy a Drina folyó partján lévő kempingben volt, kis szerencsével hamar megtaláltam a helyet. Közvetlenül a hideg és kristálytiszta víz partján bungalók és sátorhelyek várják az utazót, viszont a különbség árban oly csekély, hogy a luxust választottam, ágyban aludtam. Ha sátrazni szerettem volna, akkor motor-parkolási, sátorhely-díjat, plusz a személyre eső összeget kellett volna fizetni (8 euro), az ágybérlet 10… Amúgy NB1-es helyet találtam, ez már a fogadtatáskor kiderült, a tulaj évekig élt az USA-ban, sokat tapasztalt, világlátott ember volt és nagyon barátságos.

Montenegró

 Másnapra már a Durmitor legendás hegyei voltak a következő cél, keresztül a Crna Gora völgyein, Pazar, gyakran barlangszerű alagútjain Zabljak felé.

piva-canyon-explorealbania-condorriders

Piva-kanyon


utelagazas-eexplorealbania-condorriders

Útelágazás az alagútban

Trsában táboroztam le, ahol fizettem ugyan a fürdési lehetőségért, de ez már vadkemping feeling volt. Főzés tábortűzön, aztán este a faluszéli szálláshelyen ismerkedési est csehekkel, szlovákokkal. Fele kerékpáros, fele motoros, tehát testvérek. Mivel ők is a túrájuk elején jártak, mindenkinél volt otthonról hozott könnyfakasztó pálinka, amelynek lettek következményei…

wild-camp-trsa-explorealbania-condorriders

Táborhely Trsa-ban

Egész éjszaka ment az óbégatás, asztalon ugrálás, szerintem nem felejtik el könnyen a produkciómat. Másnap élőhalottként le kellett mondani az off-road randevút a sziklákkal tarkított dombokkal és hegyoldalakkal. Tehát egy nap pocsékba ment. Harmadnapra életerő pontjaim összege még mindig közelített a nullához, azért egy gyenge 20-30 km belefért, lehetőség szerint kerülve az aszfaltot. Ilyen helyen elég kínlódás haladni, a fű magas, néhol alig látszanak ki a sziklányi kövek alóla, közben légyrajok döngenek az ember feje körül. De legalább kiizzadtam valamennyi rosszaságot.

Ekkor már az idő is szorított, mert vissza kellett motorozni Focába a barátnőmért Gabiért. Trsában összecimboráltam egy montenegrói sráccal, Daniellel, aki adott egy jó tippet: ha már itt vagyok, ne hagyjam ki a vadvízi evezést a Tarán. Ez Európa egyik legszebb raftingra alkalmas hegyi folyója. A csúcs a 3 napos túra, de ezt nem vállalhattam, be kellett érni a rövidebbel, ami kb. 3 órás csorgást jelent. A hozzá adódó idő még egyszer ennyi, terepjáróval megközelíteni a starthelyet, fel- és leöltözni, welcome drink és egyebek miatt. Szóval miután Gabi megérkezett Focába a következő reggelen megkerestük a Bosnyák-Montenegrói határnál a bázist és nekivágtunk.

 Vad vizeken

Mindketten csináltunk már vadvízi túrát, ezért nem izgultam össze magam, és a vízállás is elég alacsony volt, semmi életveszély, sőt még a csónakunk is alig volt lyukas… az egyik utitársunk, egy montenegrói lány végig csak a szelepet tartotta az út során, kicsit irígy voltam, mert nekem bezzeg evezni kellett. De mindenképpen ajánlom, mint kikapcsolódást. Főleg annak, aki még nem volt ilyen hegyi folyón, háborgó vízfodrok között, életre szóló élmény!

Fizetni sem kellett, csak Trsában, amikor újból elindultunk (most már ketten) a Durmitor irányába. Megálltunk és rendeztük a számlát Daniellel mivel családi vállalkozásuk működtette a rafting bázist is (még ettünk is, ami benne volt a 25 eurós árban). Vagy legalábbis volt valami kapcsolat. Kicsit homályos a történet számomra, de mindenképpen kiemelném a bizalmat, ami felénk irányult. Tehát a helyszínen csak érezd jól magad, egyél-igyál fafej, majd ha újból errefelé jársz, fizetsz… Kb. kétórányi út Trsa a bázistól.

tara-rafting-explorealbania-condorriders

Tara rafting

 Durmitor

Újabb vadkempinges éjszaka következett, és találkoztunk két cseh motorossal, akik mikrobuszban hozták el eddig a gépeiket, egy BMW1150 GS-t és egy Transalpot. Szándékuk szerint innen kiindulva 10 napot offroadoznak Albániában. Rövid gondolkodás után elhatároztam, hogy velük tartok, ugyanis a tervezett útvonalukon volt egy 60 km-es szakasz, ami állítólag 8 óra, utassal pedig lehetetlen. Vagyis nekem pont megfelel. Együtt indultunk tehát a Durmitoron keresztül, a Tara kanyonon végighaladva a Montenegrói-Albán határ felé. A Durmitor méltán híres motoros célpont, van aszfalt, bármilyen motorral járható, csodálatos hegyek között kanyaroghat az ember. A Tara-kanyontól, mint folyóvölgytől többet vártam, az út amerre vitt, nem lehetett látni igazán a mélyben kanyargó folyót, híd semmi. A szokásos pisilős fotóm is elmaradt.

durmitor-explorealbania-condorriders

Durmitor

 Albánia

Az Albán határtól déli irányban, az átkelőtől 2 km-re elfogyott az aszfalt, és következett a „lehetetlen” 60 km. Utassal valóban nem ugyanaz az élmény, teljes koncentrációt igényel, de a cseheknek egyszer sem kellett várniuk rám, tudtam tartani a tempót, az átlagsebesség 25-30 km/órára jött ki, ami azért lássuk be, elég messze van a lehetetlen kategóriától.

Ami miatt bátran nekivágtam az útszakasznak az az, hogy a helyiek is ott járnak autóval, az egyik végén határátkelő van, a hegyek között az út mentén pedig lakott települések. Ahol pedig ők közlekednek, egy endurónak nem lehet probléma. Végig murvás az út, igaz nagyobb kövekkel, mint egy szokásos kocsifelhajtó, amelyek könnyen kifordulhatnak a kerék alól. Sok éles forduló, szakadékok korlát nélkül, tehenek az út mentén, ez már igazi Albániai élmény.

Apropó tehén. Az egyik még aszfaltos kanyarban, Montenegróban az éppen másodikként haladó GS majdnem elütött egyet. Kevesebb, mint tíz cm-re állt meg a jószágtól (én meg mögötte). A tehén össze is esett ijedtében (először azt hittem, hogy az ütközéstől borult fel), talán be is piszkított, a cseh fiút Honzát nem kérdeztem, de jól reagálta le a helyzetet. A tehén tökkelütött gazdája meg csak ült vigyorogva az út szélén, épp hívta a jámbor állatot. Azért szívesen lekevertem volna egyet a parasztnak, de megúsztuk, így a felebaráti szeretet példamutató zászlóvivőjeként otthagytam inkább a picsába.

SH 20

off-road-albania-explorealbania-condorriders

Off-road

A szakasz végén megpihentünk, főztem egy kávét, hüledeztünk egy kicsit, milyen fasza helyen vagyunk, majd elbúcsúztunk miután a doboztartó konzolom csavarrögzítését kötegelővel és kötéllel pótoltam. Kicsit el is deformálódott a konzol, mert kirázódott a rugós alátét nélküli rögzítés. Így nem akartam tovább folytatni a mókát, Honza és Peter az innen 20-km-re lévő Teth-be robogott tovább, hónuk alatt „Albánia offroad útvonalai” című, cseh bibliájukkal. Én a műszaki galiba miatt nem mertem bevállalni a további zötykölődést, azzal vigasztaltam magam, hogy van miért visszajönni ide.

coffee-break-explorealbania-condorriders

Pihenő


sh-20-albania-explorealbania-condorriders

Ma már aszfaltos ez a szakasz


leqet-e-hotit-sh-20-explorealbania-condorriders

Leqet e Hotit, SH 20

A következő érdekes úticélunk immár Albánia belsejében Koman volt…

12